A hősök emlékezete

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából ünnepi szenátusi ülést tartottak a Debreceni Egyetemen. A rendezvényen vette át díszdoktori címét Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Március 15-e az az ünnep, amely a nemzetet egységbe kovácsolta, egységes volt a nemzet a forradalom alatt és után is – emelte ki ünnepi beszédében az intézmény rektora. Szilvássy Zoltán hozzátette, hogy erre érdemes lenne figyelni a mai időszakban is.

- Ha nem is úgy, mint a 19. században, de az országot most is érik támadások, politikai, gazdasági síkon, és a március 15-e által egységbe kovácsolt nemzet, ha most is egységesen tud reagálni, azt gondolom, hogy következhet bármi, együtt a nemzetet a siker, a növekedés útján tartjuk – mondta a rektor.

Bognár István Ádám, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke a márciusi ifjak szerepét, jelentőségét emelte ki.

- Ők azok, akik ott lehettek, amikor a történelem íródott, a forradalmi események fő sodrában, együtt küzdve, hazafias érzelmektől fűtve, személyes kockázatot vállalva a forradalom sikere érdekében – hangsúlyozta az elnök.

- 1848. március 15-e megalapozta a magyarság elsöprő erejű egységét, amely magával hozta a nemzeti öntudat ébredését, majd az ország függetlenségének kinyilvánítását – emlékeztetett Debrecen polgármestere. Papp László kiemelte, hogy a jövő formálására annak a nemzetnek van lehetősége, amely nem külső hatalmaknak való megfelelés szándékával, hanem nemzeti érdekeinek megfelelően tervezi a jövőt.

- A város gazdasági sikereinek az egyik alappillére az oktatás, különösen az egyetemen felhalmozódó tudástőke. Ugyanakkor Debrecen gazdasági fejlődése, a városban beruházó magas tudásigényű vállalatok szintén fontos hajtóerőt jelentenek a Debreceni Egyetem fejlődése szempontjából. Ezt foglalja keretbe a kormány Debrecenre vonatkozó fejlesztési stratégiája, olyan kiemelkedő jelentőségű partner támogatásával, mint a Magyar Nemzeti Bank – fejtette ki a városvezető.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a reformkor nagyjainak tetteit a közjó, a közösség érdekének az elsőrendűsége, a hit és a nemzetben való gondolkodás vezette, ami példa lehet a mai „politikai innovátorok” számára is.

- Akkor követjük a reformkor nagy politikusait, akkor leszünk hűek elődeinkhez, ha ezeket az iránytűket megtartjuk. Ha ezeket a sarokpontokat nem tévesztjük el, akkor reménykedhetünk abban, hogy felelősen gondolkozunk, de mindig nyitottak maradunk az új, a jobb megoldásokra, akkor nem tévesztjük el az irányt – jelentette ki Kósa Lajos.

A Debreceni Egyetem Szenátusa díszdoktori címet adományozott Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének. A honoris causa doktori cím olyan magas fokú elismerés, amellyel az intézmény megtiszteli egykori kiváló tanítványait, kimagasló professzorait, de időről időre felajánlja olyan hazai és külföldi tudósoknak is, akik nemzetközi elismerést érdemeltek ki, és akik tudományos eredményeiket közkinccsé téve gazdagítják a tudományt.

Matolcsy György munkásságát és életpályáját a Gazdaságtudományi Kar dékánja ismertette. Pető Károly kiemelte, hogy a Jegybank elnökének kezdeményezésére alakul meg idén a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán a Magyar Nemzeti Bank Tanszék.

A díszdoktori diplomát az intézmény rektora adta át.

A díszdoktorrá avatott Matolcsy György előadásában kiemelte, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei pontosan érezték, hogy a szabadság és a függetlenség megszerzéséhez Magyarországnak szüksége van egy Nemzeti Bankra. A jegybank megépítése nélkül sem a függetlenség, sem a szabadság nem érhető el.  Ez ma is fontos, de a megőrzéséhez szükség van biztonságra és gyarapodásra is.

- Egy elszegényedő, szűkülő nemzet nem lesz biztonságban, ahhoz pedig, hogy gyarapodás legyen, szükség van biztonságra, mert különben elveszik a szabadságot, és a függetlenséget. 2010 óta egy olyan korszakot építünk, ahol Magyarország a gyarapodáson belül elkezdte a történelmi felzárkózást a fejlettebb országokhoz. Ez nemzeti feladat, amihez szükség van kreativitásra, innovációra, hitre, erős önbizalomra és öntudatra – mondta az MNB elnöke.

Matolcsy György Magyarország a fenntartható felzárkózás ösvényén címmel tartott díszdoktori előadásában azt mondta: elérhető közelségbe kerül Magyarország felzárkózása Ausztriához, a folyamat 2013 óta az egyensúly megőrzése mellett valósul meg.

Elismerés az amerikai professzornak

Címzetes egyetemi tanár címet adományozott a Debreceni Egyetem Szenátusa Fred Robert Davidnek, a dél-karolinai Francis Marion Egyetem professzorának.

A nemzetközileg elismert stratégiai tervezéssel foglalkozó oktató, szerző és szaktanácsadó könyveit, több mint 400 amerikai egyetemen és főiskolán tanítják, világviszonylatban több mint 30 országban elismert és használt oktatási-kutatási alapművek. Köteteit számos nyelvre lefordították, nemzetközileg elterjedtek, piacvezetők Japánban, Kínában, Indiában, Malajziában, Mexikóban, Peruban, Indonéziában, Pakisztánban, Írországban, Szingapúrban és a Közel-Kelet országaiban, az USA-ban pedig a második legnépszerűbb. A professzor emellett szerzője mintegy 200 referált publikációnak, amelyekből több magas presztízsértékű szaklapban jelent meg.

Fred Robert David a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának is visszatérő vendégoktatója, legutóbb az ünnepi szenátusi ülést követően tartott előadást, amelyen az amerikai szakember a stratégiai tervezés és menedzsment legújabb trendjeit vette célkeresztbe. A GTK hallgatóinak tartott rendhagyó órán a professzor az IT nyújtotta lehetőségek kihasználását szorgalmazta a szakágban, valamint bemutatta a tervezés során alkalmazott legmodernebb számítógépes szoftvereket, illetve a marketing területéről a vezetői attitűddel kapcsolatos legújabb kutatásukat.

Ugyancsak címzetes egyetemi tanár címet vett át Simonyi Sándor, a salgótarjáni Trigon Electronica Fejlesztő és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. Szűcs Edit, a Műszaki Kar dékánja kiemelte, hogy a műszaki kutatás-fejlesztés és megvalósítás területén kiemelkedő, a vállalati és egyetemi tudás ipari hasznosítására is nagy hangsúlyt helyező, magas színvonalú munkássága miatt javasolták a cím adományozását.


Simonyi Sándor hangsúlyozta, hogy a jövőben folytatja kutatásait, tapasztalatait és tudását pedig átadja a hallgatóknak. Az ünnepi szenátusi ülésen adták át a Kiváló Dolgozó és Rektori Elismerő Okleveleket is.

Sajtóiroda - CzA


 

Dokumentumok