A hatékonyabb termelésért

A precíziós mezőgazdasággal kapcsolatban hat kar részvételével végeznek kutatásokat a Debreceni Egyetemen a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program keretében. Az eddigi eredményekről egy pénteki tanácskozáson számoltak be a szakemberek.

A „Vízzel kapcsolatos kutatások” tématerületben mintegy 50 oktató, kutató dolgozik. A projektbe doktoranduszokat is bevontak, akiknek PhD témája kapcsolódik a vízzel összefüggő aktuális kutatásokhoz, fejlesztésekhez.

-        A kiválósági programok nagyon fontosak a kar számára, hiszen ezek új fejlesztésekre adnak lehetőséget, amelyekkel az oktatás szolgálatába állíthatjuk a legújabb műszereket, berendezéseket, új tudást generálhatunk, így a képzést még színvonalasabbá tehetjük. Lehetőséget kell teremteni a hallgatóknak, hogy megismerjék a legújabb technológiai eszközöket, megértsék azok alapelveit. Legyenek képesek arra, hogy a fejlesztések eredményeit a gyakorlatban alkalmazzák, sőt akár ezek fejlesztésében, tervezésében is részt vegyenek a jövőben- hangsúlyozta Bánáti Diána, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja a tanácskozás megnyitóján.

A kutatók vizsgálják a precíziós szántóföldi termesztéstechnológiák fejlesztését, az aszály és belvízi jelenség előfordulásának térségi értékeléséhez a távérzékelt és földi adatokat, kutatják a növénykultúrák precíziós víz- és energiatakarékos technológiai fejlesztését, a belvizek mennyiségi és minőségi elöntéskockázatának csökkentését a vállalati igényeknek megfelelően. A vállalati projektek hozzájárulnak a kutatási területben vállalt feladatok pénzügyi kivitelezéséhez és az eredmények gyakorlati hasznosíthatóságához.

-        Nagy öröm számunkra, hogy agrárterület is bekerült a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Programba. Az alapkutatások mellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyenek olyan cégek mind a hat kutatócsoportnál, akik igényt tartanak és áldoznak is arra, hogy az eredményeink a gyakorlatban megvalósuljanak – mondta Nagy János professzor, a tématerület vezetője.


A projekt fő kutatási területe többek között a szántóföldi növénykultúrák öntözése, a különböző növénykultúrák minőségi vízháztartásának optimalizálása a klíma változásával összhangban, a nitrogén-tartalmú műtrágyák talajvízre gyakorolt hatásainak vizsgálata, a precíziós mezőgazdaság fejlesztése.
A kutatásokban a MÉK mellett, az ÁJK, a BTK, a GTK, a TTK, az IK, és az AKIT (Látókép, Nyíregyháza, Karcag, Macs) működik együtt.

Sajtóiroda