Hallgatók jubileuma az agrárkaron

Ötven, illetve hatvan évvel ezelőtt végzett mérnököket köszöntött a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara pénteken. Több mint százan vettek át díszoklevelet a jubileumi diplomaosztón.

Az 1969-es év egész emberiség számára meghatározó eseményeinek felelevenítésével köszöntötte az egykor a jogelőd intézményben diplomát szerzett hallgatókat és családtagjaikat a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja, Bánáti Diána.


- Ötven évvel ezelőtt lépett például az első ember, Neil Armstrong a Hold felszínére, összehívták a második vatikáni zsinatot és hét ország aláírta a stockholmi egyezményt. Önök pedig abban az évben szerezték meg diplomájukat, az akkori Debreceni Agrártudományi Főiskolán – sorolta az intézményvezető.


Bánáti Diána felidézte, hogy  150 éves a debreceni agrárfelsőoktatás, ahol kiváló gazdasági és agrárszakemberek generációi nevelkedtek. Ma több mint 1400 hallgató tanul a kar magyar és angol nyelvű képzésein: 6 alap- és 9 mesterszakon, egy osztatlan képzésen, 5 szakirányú továbbképzésen, valamint 2 felsőoktatási szakképzésen.


Az ünnepségen az ötven, illetve hatvan évvel ezelőtt végzett évfolyam mérnökei közül 80-an vettek át arany- és 28-an gyémánt díszoklevelet Bartha Elek oktatási rektorhelyettestől és Bánáti Diána dékántól. Az egykori agráros hallgatókat a kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Hegedüs Tibor Vilmos is köszöntötte.


A jubileumi díszoklevelek átadását követően Solymosi József aranydiplomás agrármérnök emlékezett az évtizedekkel ezelőtt itt töltött évekre.


- Nagy örömmel és büszkeséggel jöttünk vissza valamennyien nagy múltú iskolánkba, hisz az elmúlt időszakban csak jó híreket hallottunk felőle. Nagyon sokat fejlődött, változott az Alma Materünk. Büszkék vagyunk persze arra az intézményre is, amely 50-60 évvel ezelőtt a mi életünket formálta. A főépület, az Aula, a kollégium, a színházterem, a szobrok mind emlékeket idéznek, nem is beszélve a tehenészeti telepről, a kertészetről, a látóképi és a kismacsi tangazdaságról, ahol a gyakorlati tapasztalatokat szereztük – mutatott rá Solymosi József.


A jubileumi diplomások díszoklevelük mellé a karon kiadott jubileumi évkönyvet is emlékül kapták.

 

Sajtóiroda - TH