Gépészmérnökök szakestje

Egykori és jelenlegi hallgatók, oktatók cseréltek tapasztalatot kötetlen formában a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszék és a FAG Magyarország Ipari Kft. második Schaeffler Gépészmérnöki Szakestjén.

Több mint 150-en gyűltek össze csütörtökön este a Műszaki Kar Ótemető utcai épületének ebédlőjében, hogy egy kötetlen találkozó keretében teremtsenek lehetőséget a beszélgetésre, a barátkozásra.

- Fontos számunkra a kapcsolatok szorosabbá fűzése mind a jelenlegi, mind pedig egykori hallgatóinkkal, oktatóinkkal mivel ez mindkét fél számára gyümölcsöző lehet – mondta az unideb.hu portálnak Mankovits Tamás, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője.

És hogy mennyire meghatározó az egykori hallgatók számára a kapcsolattartás az intézménnyel, mutatja, hogy a rendezvény ötletgazdája, partnercége az FAG Magyarország Ipari Kft., amelynek ügyvezető igazgatója, Szabó Péter egykor maga is a Műszaki Kar gépészmérnök hallgatója volt.

- Fontos cél a Debreceni Egyetemen a műszaki vonal erősítése, ennek jegyében támogatjuk a gépészmérnök szakestet is, hogy viszonozzuk, amit egykor hallgatóként az egyetemtől, a kartól és a tanszéktől kaptunk – hangsúlyozta Szabó Péter, aki kiemelte: az FAG ügyvezetésének 14 tagjából 10-en nem csupán kollégái, hanem egyben egykori diáktársai is a Műszaki Karról.


A jó hangulatú eseményen a Zeneművészeti Kar hallgatói szórakoztatták a vendégeket, emellett játékos feladatok, tanár-diák vetélkedő, tombola és az estre emlékeztető „korsóátadó” is színesítette a programot.

- Egykor a végzősük egy korsó borba rejtve kapták meg a diplomával együtt járó emlékgyűrűt. Ma már nem jár aranygyűrű a végzősöknek, de az évszámmal, felirattal ellátott korsó emlékeztet minket az egykori elődökre – avatott be a részletekbe Fazekas Lajos főiskolai tanár, aki már 45. éve tanítja a gépészhallgatókat.

Sajtóiroda – BZs
Fotó: Mikolai Márk