Fontos bejelentések a Szenátuson

A betegellátást, az orvosképzést és az intézmény kinevezési gyakorlatát érintő módosításokról volt szó a Debreceni Egyetem október 4-ei szenátusi ülésén. A testület a Debrecenben létesülő BMW-gyárhoz kapcsolódóan is fogadott el előterjesztést.

- Az egyetem életében kiemelt jelentőségű, hogy október 12-én a Főépületben írja alá a Bayerische Motoren Werke AG és Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzatának szerződését, mely szerint megkezdődik a BMW nagykapacitású termelőüzemének építése – jelentette be Szilvássy Zoltán rektor a Debreceni Egyetem Szenátusának október 4-ei ülésén.

Az egyetemi vezető kitért rá, hogy a kormány kiemelt beruházásként tekint az új gyárra, és a Debrecenbe betelepülő német nagyvállalatok miatt a város egy különleges műszaki, ipari, informatikai zónának minősül, amihez Palkovics László innovációs és technológiai miniszter személyében külön kormánybiztost jelölt ki a miniszterelnök.

- Létrejön egy munkaszervezet egy kormánybiztosi irodával. Ha rajzolunk egy 50-60 kilométeres kört, akkor innen jön a munkaerő, a beszállítók, részben itt zajlik majd a dolgozók képzése, oktatása, egészségügyi ellátása, meg kell szervezni a logisztikát. Ez a terület magában foglalja Nagyváradot is, így a Debrecen-Nagyvárad ikervárosi programot. Ennek a tengelynek a fejlesztése négysávos út és gyorsvasútvonal kiépítését is magában foglalja. Itt már nem egy 220 ezer lakosú Debrecenről van szó, hanem egy 500 ezres agglomerációról, ennek az egésznek a Debreceni Egyetem lesz a központja – fejtette ki a rektor.

Az egységes regionális betegellátás kialakításának újabb lépéseként Szilvássy Zoltán rektor bejelentette, hogy a Kenézy Gyula Egyetem Kórház főigazgatójának munkáltatói jogát átadja a Klinikai Központ elnökének.

- Ennek következtében megszűnik a betegellátórendszer kettős vezetése, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke a munkáltatója az egyetemi kórház főigazgatójának is. Ezzel már valóban egységes betegellátó rendszerről beszélhetünk, hiszen egy orvosszakmai vezetője, a Klinikai Központ elnöke, és a kancellár személyében közös gazdasági irányítója van a korábbi két intézménynek – tájékoztatott a rektor.

Szilvássy Zoltán beszámolt annak az előterjesztésnek az előkészítéséről is, melynek célja, hogy az egyetem függetlenné váljon személyi politikájában az akadémiai befolyástól.

- Az egyetemen vannak olyan pozíciók, ahol az MTA doktora cím előfeltétel. Ilyen például néhány karon az egyetemi tanári előterjesztés. Ehhez az érintett karoknál az SZMSZ kari mellékletében kell azokat a módosításokat megtenni, melyek szerint az egyetemi tanári felterjesztéseknél nincs szükség az MTA doktora címre. A probléma egyébként oda vezethető vissza, hogy az MTA doktora az európai uniós csatlakozást megelőzően tudományos fokozat volt, de mivel nem illeszkedett az uniós tudományos fokozatokhoz, ezért lett belőle tudományos cím. Az pedig nem jó, ha egy akadémiai cím határozza meg az egyetemen belüli előremenetelt. A következő szenátusi ülésre a Doktori és Habilitációs Szabályzat törvényekhez való igazítása is szükségessé vált az MTA doktori címet és a habilitációs feltételeket illetően – hangsúlyozta a rektor.

Bács Zoltán kancellár beszámolójában kiemelte, hogy ezentúl – az Európai Uniós pályázatok kivételével – saját cégeken keresztül „inhouse” szerezhetik be a vegyszereket, így egyszerűbbé válik az oktatás és kutatás számára is létfontosságú tételek vásárlása. Hozzátette, sikeresen lebonyolítottak egy rendezvényszervezési közbeszerzést, így változik a rendezvényszervezés megrendelésének menete is.

A Szenátus csütörtöki ülésén egyetemi tanári pályázat rangsorolásáról, professor emeritusi cím adományozásáról, valamint egyes állandó bizottságai összetételének módosításáról is döntött.

A Mádi Bor Akadémia, a Távérzékelési Szolgáltató Központ és az UD Medservices Koordinációs Központ új szervezeti egységként való létrehozásához a testület módosította az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatát.

Új egyetemi kitüntetésként a Szenátus határozott a „University of Debrecen Science Impact Award” (uDEsia) díj létrehozásáról. Az elismerés olyan Nobel-díjas, vagy azzal ekvivalens elismeréssel rendelkező kutatónak adományozható, aki az egyetem kutatóival, kutatói közösségeivel – az egyetemen művelt bármely tudományterületen – tudományos kapcsolatban van, és vállalja, hogy az Egyetem Tudományos Tanácsadó Testületének (Scientific Advisory Board) tagja lesz, és a tanácsadó testület tagjaként segíti az Egyetem tudományos színvonalának emelését. A felterjesztett vállalja továbbá, hogy az egyetem hallgatóinak a graduális vagy posztgraduális képzésben tantermi órát ad. A díjban részesülő az adományozást igazoló oklevelet és 15 ezer euro pénzjutalmat kap.

A testület új képzésekről is szavazott, a jelenlévők többek között támogatták a mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiai mérnöki alapképzési szak és a szociális ismeretek tanára mesterképzési szak létesítést, a biológus mesterszak új akadémiai specializációjának létesítését és indítását, a vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzési szak duális formában történő indítását, illetve a magyar nemzeti örökség és a sport szakújságíró szakirányú továbbképzési szak létesítését és indítását.

A szakorvosok képzési és továbbképzési feladatok teljes körű felügyeletének a Klinikai Központhoz rendeléséről is döntött a Szenátus. Berényi Ervin, a Klinikai Központ elnöke hozzászólásában elmondta, hogy mivel a szakorvosképzés a betegállást integráns részeként, annak keretében történik, az nem választható el a betegellátás szakmai minőségbiztosításától, annak felelősségi szempontjaitól és betegbiztonsági kérdéseitől sem. Mivel a betegellátás egyszemélyi felelőse a Klinikai Központ elnöke, így indokolt a szakorvosképzésnek és az abban résztvevőknek is a központelnök felügyelete alá tartozni.


A kancellár a BMW debreceni beruházása kapcsán kifejtette, hogy a Debreceni Egyetem is érintett a gyár leendő helyszínének kialakításához kötődő ingatlancserékben. A város az állam közreműködésével ugyanis a környéken lévő földekből cserealapot hozott létre, amelyhez a Debrecen Egyetem is hozzájárul. A testület döntése nyomán az intézmény a kezelésében lévő, a Vezér utca végén elhelyezkedő egyetemi ipari parki területből mintegy 100 hektár vagyonkezelési jogáról mond le, cserébe az ipari park további bővítéséért és egyéb feltételek megvalósulása mellett.

Az ülés végén Bács Zoltán kancellár bemutatta a MinDEn a számok tükrében a Debreceni Egyetemről című kiadvány idei változatát, amely hamarosan online formában is elérhető lesz.

Sajtóiroda - TPL