A Debreceni Egyetem tíz ifjú kutatója mutatta be alap- és klinikai kutatási eredményeit a Belgyógyászati Intézet tudományos fórumán november 22-én a DAB Székházban. A szakemberek egyebek mellett hematológiai, anyagcsere- és érbetegségekhez kapcsolódó vizsgálataikról adtak számot.

- A fiatalokon alapul minden. Ha őket nem támogatjuk – legyen szó akár rezidensről, szakorvos jelöltről, betegellátásról, oktatásról, kutatásról – akkor nincsen jövő. A fiatalok alapvető feltételei annak, hogy megvalósuljanak azok a folyamatok, amiket a magyar betegekért, a komplett egészségügyi ellátásért tenni szeretnénk. Ehhez elengedhetetlen egy olyan környezet kialakítása, ahol megbecsülést éreznek – mondta a hirek.unideb.hu-nak Berényi Ervin.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke úgy véli, partnerként kell tekinteni a fiatalokra, a pénteki fórumot pedig azért tartja jelentősnek, mert a fiatal kutatók eredményeik mellett, arról a nyitott szellemiségről, kreativitásról számolhattak be, ami fiatalságuk mellett a legnagyobb kincsük.

Balla József, a Belgyógyászati Intézet igazgatója szerint a fiatal kollégák nem elégszenek meg azzal, hogy egy adott protokoll alapján gyógyítsák a betegeket. Ha megakadnak és új kérdések vetődnek fel, akkor keresik az új diagnosztikai és terápiás lehetőségeket.

- Egyfajta transzlációs medicinai irányú elmozdulást látok, számos fiatal orvos választja azt az utat, hogy a kutatási eredményeiket mielőbb visszajuttassák a betegellátásba. A jövő a fiatalokban van, hiszen tele vannak energiával, kihívással, becsvággyal, erre támaszkodni kell. Fontos hogy ők is megszólaljanak, de mögöttük ott van a tapasztalat, a tudás, amit az idősebb kollégák biztosítanak. Így együtt haladhatunk, de nekik kell majd átadni a stafétát – hangsúlyozta a professzor.

Papp Zoltán, az Általános Orvostudományi Kar tudományos dékánhelyettese a megnyitón kiemelte: a fiataloknak csak úgy tudják átadnia stafétát, ha bizonyítják az alkalmasságukat. Meglátása szerint a Debreceni Egyetem medicinához kapcsolódó kutatói jellemzően olyan témákat választanak, melyeknek a transzlációs medicina jegyében a gyakorlati hasznosítását is meg kell fogalmazni.

- Ahhoz, hogy a betegek sorsáról döntéseket lehessen hozni, az egyetemen dolgozó klinikus kollégáknak képesnek kell lenniük arra, hogy tudományos igényességgel tudjanak válaszolni bizonyos kérdésekre. A fórum előadásai ezt a célt is szolgálják – mondta a dékánhelyettes.

A Magyar Tudomány Ünnepe országos programsorozathoz kapcsolódó rendezvényen tíz fiatal kutató kapott lehetőséget arra, hogy a bemutassa alap- illetve klinikai kutatási eredményeit. Az előadások a belgyógyászat teljes egészét átfogták. Szó volt többek közt a hematológia diagnosztikájához és terápiájához kapcsolódó vizsgálatokról, továbbá anyagcsere betegségekhez, nefrológiai kórképekhez kötődő innovatív kutatásokról.

Sajtóiroda-MM