Ezüstös megoldás

Második helyen végzett a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának csapata az online rendezett II. Ács Antal Esettanulmány Megoldó Versenyen, amelyet a DE GTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete szervezett.

A debreceni intézet egykori professzoráról elnevezett megmérettetésre hat hazai felsőoktatási intézmény képviseletében jelentkeztek hallgatók.

Pető Károly, a DE általános rektorhelyettese és a GTK dékánja a kar vezetése nevében köszöntötte a versenyzőket. Mint elmondta: a karon jelentős hagyományai vannak az ilyen jellegű megmérettetéseknek.

- Fontosnak tartjuk, hogy csapatok számot adjanak azokról a szakmai ismeretekről, amelyek az adott esettanulmány versenyhez kapcsolódnak. Nevezetesen az Ács Antal Esettanulmány megoldó verseny a menedzsmenthez a vezetés-szervezéshez, a szervezetfejlesztés kérdéseihez, a marketing területeit érinti. Mindig valamilyen valós szakmai háttér az, amely övezi ezen tudományterületnek a művelését, és ehhez készülnek azok a versenyfeladatok, amelyeket a fiataloknak meg kell oldaniuk – fejtette ki Pető Károly.

A négytagú csapatoknak a helyi közlekedési vállalat, a DKV-val kapcsolatos vezetés- és szervezetfejlesztési feladatokat kellett tíz óra alatt megoldani, majd a zsűri számára prezentálni.

A vállalat esettanulmánya két területet helyezett a fókuszba. Az employer branding átfogó fejlesztésére irányuló feladatok között olyanok szerepeltek, mint például a szervezet arculatának megújítására és egységesítésére tett javaslatok, új szlogenre és új logóra vonatkozó ötletek kidolgozása, employer branding stratégia és akcióterv kidolgozása. Míg a mikromobilitás (mint brand-kiegészítő) bevezetéséhez kapcsolódó főbb feladatok között olyanok jelentek meg, mint például az új közlekedési eszközök beépítése a DKV Zrt. brandjébe, vagy a kommunikációs akcióterv kidolgozása.

Az idei versenyfeladatban összefonódott a közösségi közlekedés, a HR és az innováció – hangsúlyozta Dajnoki Krisztina, a szervező Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet igazgatója.

- Az esettanulmány megoldó versenyen izgalmas és kihívásokkal teli feladatot kaptak a hallgatók a DKV Zrt. közreműködésével. A debreceni esetversenyek sajátossága az úgynevezett „Meet the boss” szekció, amikor feladatmegoldásukhoz a vállalat vezetőit kérdezhette egy-egy csapattagúgy, hogy a válaszokat a többi csapat tagjai is hallották, így ügyesen taktikázni is kellett, nehogy ötleteket adjanak egymásnak – fejtette ki Dajnoki Krisztina.

A Debreceni Egyetem „DEconomy Consultancy” csapata második helyezést ért el a versenyen. A csapat tagjai: Bánszki Fruzsina Flóra (Gazdálkodási és menedzsment BSc 2. évfolyam), Boros Henrietta Mónika (Marketing MSc 1. évfolyam), Pelyák Lejla (Vezetés-szervezés MSC 1. évfolyam), Tarnóczi Tamara Dóra (Nemzetközi gazdálkodás BSc 2. évfolyam). Az I. helyezett a Budapesti Corvinus Egyetem Codex csapata lett, amely így megvédte címét.

Sajtóközpont - PKZs