Elismerés a példaképnek

Az agrármarketing hazai szaktekintélyét, Lehota Józsefet köszöntötték 70. születésnapja és nyugdíjba vonulása alkalmából csütörtökön a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. A professzor tiszteletére szakmai tanácskozást is szerveztek.

Lehota József 2006-ban kezdte meg munkásságát a Debreceni Egyetemen, nevéhez fűződik az intézmény egyik legsikeresebb képzése, a kereskedelem és marketing szak megalapítása.

- A Gazdaságtudományi Kar a Debreceni Egyetem legnagyobb hallgatói létszámú kara. Büszkék vagyunk arra, hogy az idei felvételi eljárásban minden eddiginél több, összesen 1906 felvételiző jelölte meg első helyen a GTK-t. Töretlen népszerűségünkért nagyon sokat tett Lehota József is, legyen szó felvételiztetésről, oktatásról, vizsgáztatásról, vagy kutatásról. Ezt az önzetlen munkát szeretnénk elismerni karunk legmagasabb kitüntetésével, a Dr. Kádár Béla-díjjal – hangsúlyozta Pető Károly dékán, a professzor tiszteletére rendezett workshopon.

Lehota József munkásságát több rangos kitüntetéssel, többek között a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével is elismerték már. Korábban több hazai egyetemen oktatott, de a Debrecenben töltött idő különös kedves számára.

- Azon kevesek közé tartozom, akik még személyesen is ismerhették Kádár Bélát, az üzemtani oktatás hazai szaktekintélyét. Szeretném megköszönni a karnak az elmúlt 12 évet. Sokan nem tudják, hogy 2006-ban Gyöngyösre is hívtak oktatni, igaz, hogy Debrecen messzebb volt számomra, de azóta sem bántam meg a döntésemet – emlékezett vissza Lehota József.

A professzort nemcsak munkatársai, hanem a hallgatók is szerették, tisztelték.

- Kiváló csapatszellemet alakított ki a Debreceni Egyetemen, a hallgatók mindig remek véleménnyel voltak róla, hiszen mindenben támogatta őket. A kiváló előadások és szeminárium mellett 1992 óta több jegyzettel, tankönyvvel is segítette az agrármarketing hazai oktatását – emelte ki Nábrádi András, a DE GTK tanszékvezető professzora.

Lehota József az újonnan induló marketing mesterképzés akkreditációs eljárásában is a kar szakmai segítője volt és részt vett a tanszéki kutatási témák irányításában, a PhD hallgatók témavezetésében. Saját kutatásai pedig mai napig meghatározóak a magyar agrármarketing területén.

- A professzorral 30 éve ismerjük egymást, kemény bírálataival óriási szerepe volt a kandidátusi védésem sikerében. Azt gondolom, hogy Lehota József mind szakmailag, mind emberileg példakép lehet mindannyiunk számára - méltatta Szakály Zoltán, a DE GTK Marketing és Kereskedelem Intézet igazgatója.

A köszöntők után szakmai tanácskozás kezdődött Egészségmagatartás, élelmiszer-fogyasztás és tudatos táplálkozás. Merre tovább? címmel  a Böszörményi úti campus Nagytanácstermében. A workshopon nyolc kutató mutatta be legújabb tudományos eredményeit a témában.

Sajtóiroda-TB