Egység az agrárium jövőjéért

Versenyképességünk alapja a tudás, ez a legnagyobb érték a 21. században – hangsúlyozta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a Debreceni Egyetem Agrárkabinetjének pénteki, a Parlamentben tartott kihelyezett ülésén, ahol a három hazai agrárképző egyetem és egy kutatóintézet kötött szövetségi és együttműködési megállapodásokat.

Felkészült, alkalmazható, elmélyült tudással rendelkező fiatal szakembereket vár el az agrártársadalom, hiszen a 21. században a modern tudás jelenti a versenyképességünk alapját – fogalmazott Jakab István, az Országgyűlés alelnöke az Agrárkabinet ülésén mondott köszöntőjében. 

Hozzátette: a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnökeként külön öröm, hogy a három egyetem és a kutatóintézet közösen akar építkezni a jövőben.

- Új helyzet van, új életmód, szemlélet jelent meg, új kihívások előtt állunk. Ennek megfelelni csak korszerű, innovatív tudással lehet, el kell felejteni a régi módszereket, a kor kihívásaihoz igazodó tudásra, tapasztalatra, gyakorlatra van szükség, ezért van hatalmas jelentősége a mai tanácskozásnak és az együttműködéseknek – hangsúlyozta Jakab István.

A Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese által vezetett ülésen az ágazat két vezető felsőoktatási intézménye a Debreceni Egyetem és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szövetségi együttműködési megállapodást kötött egymással.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora kiemelte, hogy stratégiai jelentősége van a megállapodásnak, hiszen a tudásbázisok összekapcsolásával tudunk hatékonyan reagálni a kor kihívásaira. Szilvássy Zoltán kiemelte a Debreceni Egyetem egészségipari fókuszát, mely nyomán az agrártudomány mellett a kiemelkedő orvosi, klinikai és gyógyszerészi értékeivel tud a közös munkához hozzájárulni.

Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora szerint ez nem egy egyszerű együttműködés, hanem egy szövetségi együttműködési megállapodás, amely azt fejezi ki, hogy a magyar földön van két felsőoktatási intézmény, amely lefedi az agrárium teljes területét.

A Széchenyi István Egyetemmel kötött kutatási és fejlesztési együttműködési megállapodás aláírása kapcsán Szilvássy Zoltán felidézte az évtizedek óta tartó közös munka állomásait, jelezve, hogy a mostani szerződéskötés csak megerősítése a jól működő kapcsolatnak. 

Friedler Ferenc, a SZIE rektor rámutatott: a felsőoktatásban egyszerre van jelen a verseny és az együttműködés, ugyanakkor példaként tekinthet az agráriumra, mint az egymással versengő, mégis együttműködő szerepelők leghatékonyabb rendszerére.

A tanácskozáson együttműködést írt alá a DE az Agrárközgazdasági Intézettel. Az egyetem részéről a Gazdaságtudományi Kar dékánja, Fenyves Veronika, illetve a Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója, Szűcs István összegezte a kapcsolat eddigi eredményeit. Goda Pál, az AKI igazgatója hangsúlyozta, hogy az elmúlt húsz évben bebizonyosodott a kooperáció hatékonysága a Debreceni Egyetemmel, számos közös kutatás van folyamatban, és PhD-hallgatók képzésében is együttműködnek. Stratégiai partnerként tekint a Debreceni Egyetemre munkaerő-utánpótlás, minőségi felsőoktatás terén. 

A kabinetülés résztvevői több új szaklétesítési és szakindítási kérelem társadalmi vitára bocsátásáról is egyeztettek. Az ágazati szereplőkkel egyetértésben hiánypótlónak minősítették az új szakokat, és támogatásukról biztosították a Debreceni Egyetemet az állategészségügyi mérnök (BSc) és élelmiszer-higiéniai mérnök (MSc) képzés létesítésének és indításának folyamatában.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja kiemelte, hogy az intézmény már eddig is éveket dolgozott a két új képzés létrehozásán, ugyanakkor kulcsfontosságúnak nevezte a szakmai szervezetekkel, jogszabályalkotókkal történő egyeztetés lezárását, hogy az új szakemberek valóban az ipari elvárásokhoz igazodó és megfelelő jogszabályi jogosítványokkal rendelkezzenek a diplomaszerzést követően.


A feleket a kezdeményezés támogatásáról biztosította a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kossa György és a kuratórium tagja, Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara környezeti fenntarthatóságért felelős alelnöke, valamint Éder Tamás, a NAK másik, élelmiszeriparért felelős alelnöke a MATE Alapítvány kuratóriumának tagja.

A tanácskozáson Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára Felkészülés a 2024-es Közös Agrár Politika (KAP) programra címmel tartott előadást.

Új taggal is bővült a testület, a Nagisz Csoport vezérigazgatója, Kovács Herman tagságát egységesen támogatta a testület. Jávor András, a Debreceni Egyetem rektori főtanácsadója indoklásában kiemelte, hogy a cégvezetőt Benedek Fülöp, a vállalatcsoport igazgatóságának elnöke ajánlotta a testület figyelmébe, így az Agrárkabinet tagsága már a teljes ágazatot lefedi. 



Sajtóközpont - TPL