Debrecenben a Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézet oktatóinak-hallgatóinak kezdeményezésére 2020 óta tartják meg az ünnepséget.
A többezer éves hagyományokra visszatekintő Kínai Őszközép Fesztivált, vagy más néven Újraegyesülési Fesztivált a holdnaptár szerint a nyolcadik holdhónap tizenötödik napján rendezik. Ilyenkor összegyűlnek a családok, hogy közösen élvezzék a Hold fényét, és kifejezzék vágyukat, kívánságukat egy jobb életre. Az esemény jellegzetes étele a holdsütemény, amelyet a Debrecenben rendezett ünnepen is mindenki megkóstolhat a szervező DE BTK Konfuciusz Intézet és a Deutsches Kulturforum Debrecen OTT-HOME International Meeting Point jóvoltából.
Az egyetem magyar és kínai hallgatói, oktatói nem csak az est szervezésében, hanem a színpadi produkciókban is közreműködnek, bepillantást nyújtva a távoli ország kultúrájába, hagyományaiba.
A színes színpadi produkciók között kardtáncot, hagyományos és selyemlegyezős táncot láthat a közönség, megszólalnak a tradicionális kínai hangszerek, emellett lesz Wing-tsun Tigris és Taiji Sárkány harcművészeti bemutató is, hiszen az intézet az UNIFIT együttműködésével évek óta lehetőséget biztosít az egyetemi testnevelés keretében a hagyományos kínai mozgásformák elsajátítására.
Az ünnepi program egyik különlegessége lesz, hogy a közönség hagyományos kínai viseleteket és cosplay jelmezeket láthat a színpadon egy rendhagyó „divatbemutató” keretében.
Az esten természetesen mindenki megkóstolhatja az ünnepet jelképező holdsüteményt.
A program DJ Maci – ezen az estén Panda Maci – jóvoltából fergeteges kínai disco-val zárul a Batthyány utcai színpadon.
Sajtóközpont – BZs