Közép-Európa keleti részétől egészen az orosz Távol-Keletig, több száz kilométer széles földrajzi sávban évezredek óta váltogatják egymást erdőfoltok és füves legelők mozaikszerűen, mely zónát a szakemberek erdőssztyeppnek nevezik. Az ökológusokat már régóta foglalkoztatja, hogy mi a magyarázata az erdő- és gyepfoltok ilyen tartós együttes jelenlétének.
A kérdésre idén a Magyar Tudományos Akadémia és a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának (DE TTK) kutatói a Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoportban közösen keresték a választ.
A rendelkezésre álló kutatási eredményeket és az azokból következtetett lehetséges okokat Török Péter, a TTK egyetemi tanára és Erdős László, a TTK tudományos munkatársa egy közös cikkben foglalták össze. Kiindulópontjuk az volt, hogy az erdők és gyepek vitalitása eltérő: a gyepek olyan száraz vagy hideg körülmények között is túl tudnak élni, ahol erdők már nem maradhatnak fenn. Elméleti modelljeik szerint a szóban forgó területen uralkodó átlagos éghajlat nem magyarázza az erdőssztyeppek létét, viszont az éghajlat variabilitása, változatossága igen. Az új elmélet szerint létezik egy olyan sáv Eurázsiában, ahol bizonyos évek vagy évtizedek az erdők terjedésének kedveznek, míg más időszakok a gyepek terjedésével járnak. Így sem az egyik, sem a másik vegetációtípus nem tudja az egész tájat uralni. Vagyis számos tényező együttes hatása tehető felelőssé a gyepek és erdőfoltok tartós együttéléséért, egyensúlyáért.
Az erről szóló tudományos cikk a Biological Reviews nevű, a Journal Citation Reports (Clarivate, 2022) alapján biológia kategóriában az első helyen jegyzett, igen rangos nemzetközi szakfolyóiratban jelent meg, mely ide kattintva olvasható.
A Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport internetes oldala itt érhető el .
Sajtóiroda - OCs
