Az OTDK-n kétévente a legkiválóbb egyetemisták és főiskolások mutathatják be tudományos kutatásaikat, művészeti alkotásaikat 16 tudományterületi szekcióban.
Az első konferenciát 1955-ben rendezték, amelyen 119 pályamunkát mutattak be. A 2025 tavaszán tartott 37. OTDK-n pedig már 5131 előadás hangzott el, bizonyítva a mozgalom folyamatos fejlődését és jelentőségét.
Az OTDK és a mögötte álló tudományos diákköri mozgalom az elmúlt bő hét évtizedben egybe forrt a magyar felsőoktatás tudományos és szakmai kiválóságával. Az OTDK a hallgatók, valamint az őket támogató oktatók és kutatók közös munkájának, kitartásának és elkötelezettségének köszönheti töretlen sikerét és népszerűségét. A folytonosságot és az értékek megőrzését a témavezetők, a szervezők és a támogatók biztosították, akik generációkon átívelően járultak hozzá a felsőoktatási tehetséggondozás ezen, a világban egyedülálló formájának fennmaradásához.
Az OTDT elnöksége a több évtizedes munka elismerésére alapította meg az „OTDK70 Kitűzőt”, amelyet összesen 365 magyarországi és határon túli kitüntetett vehetett át a Semmelweis Egyetem Nagyvárad tér Elméleti Tömbjének Dísztermében tartott ünnepségen. A kitüntetettek mindegyike hosszú ideje, kiemelten a 21. században, jelentős szerepet vállalt a TDK-s hallgatók támogatásában és a tudományos diákköri tevékenység fejlesztésében.
Az OTDK70 Kitűzőt és Elismerő oklevelet neves felsőoktatási intézmények vezetői, oktatói és kutatói mellett szakmai döntéshozók és az OTDK más támogatói kapták meg. Az OTDK70 Kitűző ezzel azt is bizonyítja, hogy a tudományos diákköri mozgalom és az OTDK nemcsak az egyetemek és kutatóintézetek, hanem a gazdaság és a társadalom egészének jövőjét is szolgálja.
- Fiatalok nélkül, megújulás nélkül a TDK jövője nem képzelhető el. A tudományos diákköri mozgalom fejlődése a fiatal tehetségek és mentoraik, a teljes közössége elkötelezettségén alapul – hangsúlyozta beszédében Mátyus László, az OTDT megválasztott elnöke.
Az OTDK nem csupán egy konferencia: szövetség múlt, jelen és jövő között – a magyar tudományos utánpótlás megkerülhetetlen bázisa. Ezt szimbolizálta a rendezvény egyik különleges pillanata, az időkapszula elkészítése, amelyet csak 30 év múlva, 2055 szeptemberében, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia alapításának 100. évfordulóján bontják majd fel ünnepélyesen, ezzel is jelezve a múlt, a jelen és a jövő közötti szellemi és közösségi kapcsolatot.
A rendezvényről bővebb információ, a kitüntetettek teljes listája, valamint az eseményen készült fotók a https://otdk.hu/otdt/rendezvenyek/az-otdk70-kituzok-unnepelyes-atadasa/ találhatók.
Forrás, fotó: otdk.hu