Mindent a MÉK-ről

Idén is online rendezi meg nyílt napját a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. A felvételiző középiskolások december 15-én ismerkedhetnek meg a karral, az új alapképzéssel, valamint az oktatást és kutatást támogató infrastruktúrával is.

Az előző évhez hasonlóan a virtuális térben rendezi meg az agrárképzés iránt érdeklődő középiskolások és szüleik számára információs rendezvényét a Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK). A nyílt napon Stündl László dékán köszönti a hallgatókat, bemutatva a kart, ezt követően a leendő hallgatók információt kaphatnak az induló képzésekről és a főbb kutatási területekről is.

- A kar a szántóföldtől az asztalig, azaz a teljes élelmiszerlánc mentén kínál alap- és mesterképzési szakokat elsősorban azon érdeklődők számára, akiket vonz az agrárium klasszikus, vagy modern formája - mondta hirek.unideb.hu portálnak Stündl László.

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja szerint mára már a mezőgazdaság több, mint egyszerű alapanyag előállítás, hiszen az élelmiszeripart már nem csupán a mennyiségi szempontok vezérlik.

- A precíziós gazdálkodás például a biológiai (genetikai) technológiai és műszaki területeket ötvözi azért, hogy kisebb ráfordítással lehessen nagyobb hozamot, eredményt elérni. Ehhez már szükség van a molekuláris biológia, a genomika és a fiziológia segítségére is, amelyek szintén részei az oktatásunknak. Az élelmiszer feldolgozási technológiákat saját üzemünkben, míg a mezőgazdasági gyakorlati ismereteket az egyetem tangazdaságában sajátíthatják el a hallgatók - fejtette ki Stündl László

Az online tájékoztatón az érdeklődők megismerkedhetnek a kar élelmiszer-, kertész-, természetvédelmi- és vadgazda mérnöki, mezőgazdasági, valamint lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnöki képzéseivel, továbbá a MÉK 5 éves, osztatlan agrármérnöki szakjával egyaránt. 

Az online eseményen számos hasznos információt kaphatnak majd az agrárium iránt érdeklődő fiatalok a kar új alapképzéséről, a mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiai mérnöki alapszakról.  

A virtuális nyílt napon a diákoknak lehetőségük lesz közvetlenül feltenni kérdéseiket a szakok vezetőinek. 

A rendezvényen szó lesz az elérhető szakkörökről, hallgatói rendezvényekről, a kar közösségi életéről és az ösztöndíjakról is.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának online nyílt napját december 15-én, szerdán 17 órától rendezik meg. A program iránt érdeklődők erre a linkre kattintva csatlakozhatnak az eseményhez.

https://unideb.webex.com/unideb/j.php?MTID=m1f23bffe5c3fa374036c369c432e...

Sajtóiroda- ÉE