Gitáros legenda előtt zenél az Android

A Debreceni Egyetemhez kötődő Android együttes lesz az előzenekara a Genesis gitárosának, Steve Hackettnek a Zeneművészeti Kar Liszt termében. A debreceni formáció saját dalokkal készül a koncertre.

Legutóbb a Campus Fesztiválon adott sikeres koncertet az Android, most újabb fontos fellépés vár rájuk, hiszen ezúttal a progresszív rock egyik legjelentősebb úttörője előtt fognak játszani. Péntek este Steve Hackett és a Djabe koncertjének előzenekara lesz az Android. 

A zenekar billentyűse, Tőzsér József, a Debreceni Egyetem élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese a hirek.unideb.hu érdeklődésére elmondta: nagyon készülnek a fellépésre.

- Nekünk most ez a legfontosabb kihívás. Természetesen készen állunk a koncertre, de még tartunk néhány próbát annak érdekében, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassuk. 2017 óta vagyunk kapcsolatban a Djabéval, öt évvel ezelőtt már részt vettünk ugyanebben a közös produkcióban a Lovardában, tehát nem teljesen ismeretlen számunkra ez a helyzet. A koncertet tavaly augusztusban rendezték volna meg, de a járvány miatt el kellett halasztani, így azt most fogjuk pótolni. Nagyon izgalmas fellépés előtt állunk - fogalmazott Tőzsér József.

Steve Hackett 2003 óta zenél a Djabével, azóta hat kiadványt készítettek el együtt. A The Journey Continues Tour 2022 elnevezésű koncertkörút debreceni állomásán a közös szerzemények mellett több Genesis-dal is felcsendül. Az Android saját dalait mutatja be a közönségnek, a főzenekar előtt a tervek szerint negyven percet játszanak majd.

 - Fantasztikus dolog és óriási megtiszteltetés, hogy Steve Hackett és a Djabe előtt zenélhetünk. Sok kiemelkedő jelentőségű fellépésen vagyunk már túl, több fontos mérföldkő van már mögöttünk, ez is egy ilyen lesz majd. Steve Hackett egy világhírű zenész, egy nagyszerű gitáros. Az, aki ismeri a Genesist, pontosan tudja mit és hogyan játszik, a progresszív rocktörténelem megkerülhetetlen alakja, és most újra az előzenekara lehetünk – tette hozzá a rektorhelyettes.

Steve Hackett és a Djabe augusztus 19-én, pénteken 20 órakor lép színpadra, az Android pedig 19 órától kezd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében.

Sajtóközpont - BZ