Elismerés a tanárképzés fejlesztéséért

Szabó József, a hazai földrajztudomány kiválósága, a Debreceni Egyetem professor emeritusa kapta idén a „A Debreceni Egyetem Tanárképzéséért Díjat”.

- Elsősorban az új Tanárképzési Kollégium működtetése, az új tanárképzési rendszer kidolgozása, a tanári képesítővizsga rendszerének átalakítása, a tanárképzés finanszírozásának átalakítása és a partneriskolai rendszer kiépítése fűződik a nevéhez. A tanárképzés mai rendszere nagymértékben épül Szabó József munkásságára – fogalmazott köszöntőjében a díjazottat méltatva Maticsák Sándor, a Tanárképzési Központ vezetője a keddi díjátadó ünnepségen a Professzori Klubban. Az elismerést jelképező oklevelet és plakettet Bartha Elek oktatási rektorhelyettes adta át a magyar földrajztudomány köztiszteletben álló professzorának.


Szabó József 15 évig vezette a Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékét. Tudományos eredményeit önálló kötetei, valamint a százat meghaladó idegen és magyar nyelvű tanulmány jelzi. Több egyetemi tankönyv és jegyzet szerzője, társszerzője. Számos hazai és külföldi testület tagja, többek között a Magyar Földrajzi Társaság elnöke és a DAB alelnöke volt. Szakmai munkássága mellett részt vett a Debreceni Egyetem vezetésében, amelynek tanárképzési rektorhelyettesi tisztét két ízben (1995–1999 és 2003–2004) is betöltötte. Jelentős szerepet vállalt abban, hogy a tanárképzési struktúra nagy lépést tegyen az egyetemi szintű integráció irányába.

Az elismerés az intézmény azon oktatóinak, kutatóinak adományozható, akik az egyetem tanárképzésének érdekében kiemelkedő munkát végeztek, elősegítve ezzel a tanárképzés egészének fejlődését. Az ünnepség különlegessége volt, hogy a díjazottat első kitüntetett Imre László, a Magyar Irodalom-és Kultúratudományi Intézet professor emeritusa méltatta.

Sajtóiroda - BZs