DEbate – angol nyelvű országos vitaverseny a BTK-n

A debreceni Tóth Árpád Gimnázium csapata nyerte a DEbate angol nyelvű országos vitaversenyt, amelyet idén is az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége és az Amerikai Kuckó közreműködésével szervezett meg a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete.

Az egyetem Főépületében csütörtökön rendezett döntőbe az ország számos pontjáról – Budapestről, Debrecenből, Gödöllőről, Kecskemétről, Miskolcról és Pápáról – jelentkező iskolák közül a nyolc legjobb csapat jutott.

A végső megmérettetést több körben rendezett selejtező előzte meg. A jelentkezők elsőként a nemzetközi szövetségek, köztük a NATO szerepéről készített video projekteket adtak be, míg az ez alapján továbbjutott 24 csapat az elődöntők során a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségekről és kihívásokról vitázott az oktatás szemszögéből.

A csaknem tíz éves múltra visszatekintő sorozatot szervező Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézetét (AAI) a verseny első kiírásától kezdve segítette a nagykövetség és az Amerikai Kuckó.

- Az egyetem és annak Angol-Amerikai Intézete kiemelt partnereink, számos kapcsolódási ponttal, közös rendezvénnyel. Az Amerikai Kuckó idén is részt vett a verseny népszerűsítésében és az előválogatás folyamatában, helyszínt biztosított az elődöntőkhöz, valamint közreműködött a zsűrizésben is – fogalmazott a megnyitón Simon Zoltán, a debreceni Amerikai Kuckó igazgatója.

A döntős feladat ebben az évben sokakat, elsősorban a fiatalabb korosztály érintő téma volt. A versenyzők a közösségi média használatának előnyeiről és veszélyeiről vitáztak angol nyelven, több körben, érveket mutatva be a tételmondat mindkét oldaláról.

A felkészülést az AAI munkatársai által kidolgozott online elérhető tananyag is segítette.

- Az elmúlt években a DEbate (https://award.profformance.eu/search/readDetail/319) komplex oktatási projektté nőtte ki magát: angol és magyar nyelvű egyetemi kurzusokat, pedagógusoknak szóló e-learning csomagot, publikációkat és tudományos előadásokat is magában foglal – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Lénárt-Muszka Zsuzsanna, az AAI Észak-amerikai nem önálló Tanszék tanársegéde.

A verseny egyik főszervezője kiemelte, hogy a csomag már bekerült a Tempus Közalapítvány Profformance Teaching Excellence Database nevű, nemzetközi jó gyakorlatokat tömörítő adatbázisába is.

Az első helyért zajló nagydöntőben a zsűri munkájában a DE három oktatója (Kardos Éva, Lénárt-Muszka Zsuzsanna, Venkovits Balázs) mellett részt vett Simon Zoltán, a debreceni Amerikai Kuckó igazgatója, valamint Vizsy László, a nagykövetség munkatársa is.

Második helyen végül a Debreceni Ady Endre Gimnázium végzett, a bronzérmet pedig a budapesti II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium nyerte.

Venkovits Balázs, a AAI igazgatója, a program ötletgazdája a díjátadón hangsúlyozta: fontosak az ilyen jellegű megmérettetések, hiszen fejlesztik a diákok érveléstechnikáját, kritikus gondolkodását, angol nyelvi készségeit, amelyek nélkülözhetetlenek a 21. században, illetve a későbbiekben egyetemi tanulmányaik és munkájuk során is hasznosak lesznek.

- Ez egy sok szempontból nehéz verseny a tanulók számára, több hetes kutatást, felkészülést igényel, illetve szoros együttműködést egymással és a felkészítő tanárokkal. Nagyon fontos eredménynek tekintjük azt is, hogy a verseny hatására több iskolában is indultak vitaklubok és egyre többen használják a vitamódszert a középiskolai oktatásban is – emelte ki az igazgató.

A legjobbakat a Campus Fesztiválra szóló belépőkkel díjazták, de senki nem ment haza üres kézzel: a résztvevők értékes nyereményeket vehettek át, többek között nyelvvizsgára felkészítő tananyagot, könyvajándékot, belépőt az Agóra Tudományos Élményközpontba és egy látogatást az Amerikai Nagykövetségre.

Első helyezett:

Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen

Felkészítő tanár: Nagy Tímea

Non Plus Ultra csapat: Geml Maya, Horváth Petra Anna, Szabó Zalán

 

Második helyezett:

Debreceni Ady Endre Gimnázium

Felkészítő tanár: Belinszky Péter

Young, Dynamic, and Unsuccessful csapat: Csernyánszky Zsófia, Mező Boglárka, Veres Kata Nóra

 

Harmadik helyezett:

II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Budapest

Felkészítő tanár: Szabó Emese

DB8 csapat: Csikós Lili, Dömötör Kamilla, Horváth Zétény

 

Sajtóközpont – BZs