„Csapataink harcban állnak…”

Beszélgetések, visszaemlékezések segítségével idézi fel a 60 évvel ezelőtt történteket a Papp Gyula nyugalmazott ezredes által szerkesztett „Hatvanszor 56” című kötet, amelynek bemutató előtti könyvismertetőjét ma tartották a Debreceni Egyetem Rektori Tanácstermében.

Óriási adóssága a magyar társadalomnak, hogy mindenkivel megismertesse az 1956-os események hiteles történetét. Debrecen városa és a Debreceni Egyetem ezért is szervezett több közös programot az évforduló kapcsán. Ennek része a Papp Gyula által szerkesztett hiánypótló mű bemutatója is – mondta Jávor András rektorhelyettes.


Papp Gyula hivatásos katonaként több évig teljesített szolgálatot Debrecenben, ezidő alatt rengeteg nyugállományú tiszttel, veteránnal került kapcsolatba. A tőlük hallott történetek adták az ötletet, hogy egy csokorba gyűjtve, kötetként legyen olvasható a 19 visszaemlékezés: drámai, tragikus, de mindenképpen emberi és hősies sorsok.


– Számomra elsődleges szempont volt, hogy hiteles személyek átélt történeteit adjam közre, legyen szó akár a debreceni festőművészről, akár a filmszínházak csillagáról – fogalmazott a hét év munkáját felölelő kiadvány szerkesztője. 56 áldozata kötelez minket és ez a kötet talán segítséget nyújthat az események feldolgozásához - Papp Gyula.


A rendezvény vendége volt Lánczy Lajos, aki annak idején ipari tanulóként volt részese a debreceni eseményeknek. A megtorlás, a börtönben töltött idő hatására mára elsődleges célja az 1956-os forradalom szellemiségének ápolása.


A kiadvány hivatalos bemutatóját november 10-én tartják a Méliusz Központ könyvtárában. 


Sajtóiroda - BZs