Biológia és fotográfia a Science Caféban

Tudomány és hobbi lehetséges kölcsönhatásai: biológia és fotográfia címmel Löki Viktor biológus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa, a Streets of Debrecen fotóblog alapítója tart előadást a Science Caféban.

Két, viszonylag egymástól távol álló terület különös együttese a főszereplője a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café következő előadásának, amely a megszokott módon most is az intézmény falain kívül várja a biológia és a fotográfia iránt érdeklődőket.

Löki Viktor hivatását tekintve biológus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa, emellett a Streets of Debrecen nevű fotóblog ötletgazdája és működtetője, utóbbi célja a cívisváros valamennyi utcájának megörökítése.

Előadásában fontosabb tudományos projektjeit, a fotóblogot, illetve mindezek főbb inspirációit mutatja be.

- A fotográfia és a biológia az elmúlt mintegy 15 évben legalább háromszor hatottak egymásra eddigi pályafutásom során, így számomra a tudomány és a hobbi mindig egymást generálta és inspirálta, nem véletlen, hogy előadásom is ezt a tematikát öleli fel – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Löki Viktor.

A Science Café közönsége megismerheti a fotóblog, a Streets of Debrecen születését és betekintést nyerhet az előadó legfrissebb tudományos projektjébe is, amelynek célja a horgászok és halászok helyi és hagyományos ökológiai tudásának alaposabb megismerése.

Az előadás időpontja: 2023. április 19., szerda 17 óra

Helyszíne: Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesbolt (Debrecen, Csapó u. 30.).

A Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/961819621655286?ref=newsfeed

A Science Café Facebook oldala: https://www.facebook.com/sciencecafedebrecen

Sajtóközpont - BZs