90 éves a DE díszpolgára, Rudolf Schuster

Január 4-én ünnepli 90. születésnapját Szlovákia korábbi köztársasági elnöke, Rudolf Schuster. A politikusnak – aki meghatározó szerepet játszott a szlovák-magyar kapcsolatok elmélyítésében – 2016-ban adományozta a Debreceni Egyetem egyik legrangosabb elismerését, a Civis Honoris Causa díjat.

A Debreceni Egyetem Szenátusa 2016. június 30-ai ülésén döntött a Civis Honoris Causa cím Rudolf Schuster számára történő adományozásáról. Szilvássy Zoltán rektor felterjesztésében kiemelte, hogy a több nyelven beszélő korábbi szlovák államelnök, kassai polgármester jelentős szerepet vállalt a szlovák-magyar együttműködés elősegítésében, a kárpát-medencei népek egységes közösséggé válásában.

Rudolf Schuster a Debreceni Egyetem szeptemberi ünnepi tanévnyitó szenátusi ülésen vehette át az intézmény egyik legrangosabb elismerését, a Civis Honoris Causa – a Debreceni Egyetem díszpolgára – címet.

– Életem meghitt eseményei között fogok emlékezni az Önökkel töltött ünnepélyes és bensőséges pillanatokra és ígérem, hogy ameddig erőm engedi, mindent megteszek patinás egyetemük jó hírnevének elmélyítése érdekében. Az Önök alma matere a mai naptól kezdve az én alma materem is – fogalmazott köszönőbeszédében az egyetem új díszpolgára.

Szilvássy Zoltán rektor felidézte, hogy abban az évben megélénkültek a kapcsolatok. Egyrészt a szlovák államférfi gyermekgyógyász professzor lányával, Ingrid Schusterovával például egy gasztrointesztinális peptid kutatása kapcsán indult az együttműködés, azonosítottak egy gyomor-bélrendszeri peptidet, amelynek szerepe van a kisgyermekkori anyagcsere-betegségek, elhízás kialakulásában. A Kassai Jozef Safarik Egyetem Gyermek- és Serdülőklinikájának tanszékvezető docenseként a gyermekgyógyászati graduális képzési program gyermekkardiológiai tartalmának fejlesztésében is részt vett.

Oktatási és kutatási tevékenysége nyomán az intézmény 2017-ben címzetes egyetemi tanár címet adományozott Ingrid Schusterovának.

Rudolf Schuster meghívására egyetemi delegáció utazott Kassára. A látogatásról szólva Bács Zoltán kancellár elmondta, hogy egy felejthetetlen napot töltöttek 2016. június 2-án Kassán és környékén, Rudolf Schuster szülői házában és a dernői hegytetőn.

- Egész nap személyes történeteket mesélve, régi barátoknak kijáró közvetlenséggel fogadott, melynek végén saját, Hlavná és New York, New York című, képekkel gazdagon illusztrált könyveivel ajándékozott meg bennünket - elevenítette fel Bács Zoltán.

Szilvássy Zoltán kiemelte: nagyszerű élmény volt látni, azt a rendkívüli szimpátiát, amivel a helyiek fordultak Rudolf Schuster felé, aki világpolgárként mutatta be a közös magyar-szlovák emlékeket, a társadalom minden szegmensével megtalálta a közös hangot, élő kapcsolatot alakított ki a szlovákok és a magyarok között, aktivizálta az értelmiséget, mélységesen hitt a közép-európai népek összetartozásában.

- Van, hogy az ember megjegyez bizonyos napokat. Megjegyezzük a születésnapokat, a szüleinkét, gyermekeinkét, közvetlenebb barátainkét, és persze a sajátunkat. Vannak az ünnepnapok, valamint van néhány – igen kevés – olyan nap, ami valamiért különös hangulata, vagy inkább kisugárzása révén kitűnik a többi közül, némelykor kihat egész további életükre. 2016. június 2. ilyen nap volt. Kellemesen langyos, kora nyári nap, időnként el-eleredő esővel, néhol bíztatóan szűrt, aranyló napsütéssel. Kancellár úrral végre élhettünk Rudolf Schuster úr meghívásával, hogy látogassuk meg Kassán a barátság jegyében. Azon a napon többet tanultam tőle a népek és emberek közötti barátságról, mint egész addigi életemben. Kassán, ahol a legfelkészültebb idegenvezető tájékozottságával megmutatta a Mátyás korabeli emlékeket, és elfeledhetetlen erővel láttatta velünk, hogy a Közép-Európaiság milyen felbecsülhetetlen érték.

Beszéltünk mindenféle nyelven, szlovákul, magyarul, németül, oroszul, franciául, mintha az egykori Habsburg monarchia alapjain szerveződött barátságország fővárosában lettünk volna, megfeledkezve a két vesztes világháborúról. Sétáltunk a kassai főutcán, és közben a távolabbi utcákból is odaszaladtak az emberek, hogy megszoríthassák a kezét. Sok mindenről beszéltünk aznap, aminek azóta kézzelfogható eredménye született, de legfőképpen a lelkünkben megnyílt egy folyosó, ami egy nem tervezhető utat nyitott a legnemesebb közép-európai életérzés felé a barátság alapjain. Néhány héttel később Rudolf Schuster, művész, politikus, író, ország vezető, a Debreceni Egyetem szeptemberi évnyitóján az egyetem Civis Honoris Causa kitüntetésének átvételével az egyetem díszpolgára lett. De, legfőképpen a barátunk. Isten éltesse még sokáig! Velünk! – fogalmazott Szilvássy Zoltán rektor, aki Bács Zoltán kancellárral közösen tolmácsolta jókívánságait Rudolf Schusternek, a DE díszpolgárának.

Sajtóközpont