Vásáry 85 - ünnepel a nyári akadémia

Különleges nagytemplomi hangversennyel kezdődik július 15-én az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hagyományos, 10 napos nyári programjára a világ 22 országából érkeznek fiatal tehetségek.

- Tizennyolc évvel ezelőtt, amikor az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája indult, leginkább a határon túli fiatalokat vártuk. Ma is ők vannak legnagyobb számban a résztvevők között, de az évek alatt annyira népszerű lett a rendezvény világszerte, hogy már 22 országból jönnek a zenésztehetségek – mondta a programot ismertető tájékoztatón Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese.

Az európai országokon túl többek között az Amerikai Egyesült Államokból, Indonéziából, Egyiptomból, Costa Ricáról, Iránból és Dél-Koreából is érkeznek fiatalok a Zeneművészeti Kar programjára. Július 15-e és 24-e között 4 ország 28 professzora tart számukra 5-10 napos mesterkurzusokat, a hazai zeneművészeken kívül lesznek neves vendégoktatók Németországból, Japánból és Szlovákiából is. A 14 hangszeres és énekes mesterkurzus mellett zenekari játékra – a hárfától a basszusharsonán és a cimbalmon át az ütő hangszerekig – csaknem 20 hangszeren várják a résztvevőket.

- Debrecen zenei életében két zászlóshajó van: az egyik a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, ami mögött szintén ott áll az egyetem Zeneművészeti Kara és maga az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája, aminek méltán világhírű eleme a minden évben újjáalakuló Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar a Kossuth-díjas Vásáry Tamás vezetésével – emelte ki Szentei Tamás, a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályának vezetője.

A világhírű zongoraművész-karmester, aki a Szent István Rend birtokosa, a Nemzet Művésze, Debrecen díszpolgára és a Debreceni Egyetem díszdoktora, idén augusztusban ünnepli 85-ik születésnapját. Ebből az alkalomból Egy életút tükrében címmel ünnepi hangversenyt tartanak a Nagytemplomban július 15-én, vasárnap 19:30-tól. A rendhagyó, beszélgetéssel egybekötött műsor egyúttal az Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiájának hivatalos megnyitója.

- A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar Vásáry Tamás irányításával és Bolyki Zoltán betanító karmesterrel készül, záróhangversenyüket július 24-én, kedden 19 órától adják a Kölcsey Központban. Ezt követően - ahogy a korábbi években, úgy idén is – turnéra indulnak. Elsőként Budapesten, a Városmajori Szabadtéri Színpadon lépnek fel, majd résztvevői lesznek a „Klassz a parton”-sorozatnak Balatonfüreden, végül Ljubljanában, a Szlovén Filharmónia Koncerttermében adnak koncertet – sorolta Váradi Judit, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának művészeti igazgatója.

A Zeneművészeti Kar saját galériájában fotókiállítással is készül Vásáry Tamás tiszteletére, amit az akadémia ideje alatt bárki megtekinthet.

- A 10 nap pezsgő atmoszférájába a debreceni zeneszerető közönség is bekapcsolódhat, hiszen a nyitó és a záróhangversenyek nyilvánosak, a mesterkurzusokat tartó professzorok pedig "Zenés esték a Nagyerdőn" címmel ingyenes hangverseny-sorozatot adnak esténként a Zeneművészeti Karon – tette hozzá Lakatos Péter dékán.

A program a kortárs zenei énekverseny hagyományát is folytatja, sőt a fiatal előadók színpadi megjelenésüket is fejleszthetik, hiszen újra érkezik az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára Dezső Virág Hollandiában élő és oktató táncművész, aki a mozdulat zeneiségébe vezeti be az érdeklődőket.

 

Sajtóiroda - TH