Új laboratórium a Műszaki Karon

Többfunkciós mérnöki oktató és fejlesztő laboratóriumot alakítottak ki a Debreceni Egyetem Műszaki Karán a Robert Bosch Automotive Steering Kft támogatásával. Az oktatók, hallgatók kedden vehették birtokukba az új tantermet.

A Műszaki Kar 5 éve működik együtt a vállalattal. A többéves munka legfontosabb eredménye a duális gépészmérnöki képzés elindítása, a közösen megírt egyetemi jegyzetek, a gépészmérnök oktatásban való aktív ipari részvétel, a számos laborfejlesztés és a közös sikerek az alternatív hajtású járműfejlesztések területén.


A több ütemben megvalósuló együttműködés legújabb állomása a gépészmérnöki képzést támogató május 9-én átadott laboratórium, amely az oktatási feladatok mellett alkalmas konferenciák, tanácskozások rendezésére, de itt kapott helyet - többek között - a vállalati szimuláción alapuló tehetséggondozó műhely is, amely a kiemelkedő képességű hallgatóknak biztosítja a tárgyi feltételeket.


– A Debreceni Egyetem szoros kapcsolatot ápol az ipar szereplőivel, hiszen csaknem félezer vállalattal működik együtt intézeti, kari és össz-intézményi szinten egyaránt, amelyek egyrészt segítik a gyakorlati tudás megszerzését az egyetemi évek alatt, másrészt pedig munkahelyet is biztosítanak a végzős hallgatók számára – mondta köszöntőjében Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.


– Hiszek a duális képzés hatékonyságában, de azt is tudom, milyen nehéz az elméletben megszerzett tudást a gyakorlati munka során alkalmazni. Az elmúlt öt év együttműködése jó példa arra, hogyan tudjuk ebben kölcsönösen segíteni egymást az egyetemmel – fogalmazott az ünnepségen Stefan Basso, a Robert Bosch Automotive Steering Kft ügyvezető igazgatója.


- Debrecen fontos célja, hogy a régió gazdasági és kulturális központjává váljon. Ennek megvalósításához nyújt segítséget az Új Főnix Terv, amelynek köszönhetően a városban új munkahelyeket tudunk teremteni, ahol szükség van az olyan jól képzett szakemberekre, akiket az ipari partnerek segítségével készített fel a munka világára a Debreceni Egyetem – hangsúlyozta Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere.


– Az a közös munka, amely most az új laboratórium átadásával folytatódik, egyedi és eredeti vállalati innováción alapuló tehetséggondozó műhelyt is teremt, amely a duális képzés mellett lehetőséget biztosít a kar hallgatóinak képességeik kibontakoztatására is – emelte ki az együttműködés lényegét Mankovits Tamás, a Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszék vezetője.


- Nagy kihívás, amelynek eleget kell tenni, hogy a régió cégeit el tudjuk látni megfelelő számú és felkészültségű szakemberrel. Jelenleg zajlik a 4. ipari forradalom, amelyhez a műszaki képzéssel is fel kell nőni – tette hozzá Husi Géza, a Műszaki Kar oktatási dékánhelyettese.


A köszöntőket követően a kar és a cég vezetői aláírásukkal látták el azt az együttműködési megállapodást, amelyben a labor közös üzemeltetését, és a duális képzés gyakorlati részleteit rögzítették a partnerek.


A program a közös munka eddigi történetét ismertető, az „Együttműködésből ötös!” című mini-konferenciával zárult a Műszaki Karon.


Sajtóiroda - BZs