Új kihelyezett tanszék a TTK-n

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ szarvasi Halászati Kutatóintézeténél hozta létre Hidrozoológia Kihelyezett Tanszékét a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. Az alapításról szóló megállapodást csütörtökön a Debreceni Hidrobiológus Fórumon írták alá.

- A Természettudományi és Technológiai Kar Hidrobiológiai Tanszékének jelentőségét mutatja, hogy bár a természettudomány számos ágát oktatjuk a karon, mégis ez a fiatal tanszék érte el, hogy évről-évre megrendezett konferenciája saját szakterületének rangos rendezvénye lett  – emelte ki Kun Ferenc dékán a Debreceni Hidrobiológus Napok csütörtöki megnyitóján a Debreceni Egyetem Ökológiai épületében.

A kari vezető hozzátette: a nemrég indult Felsőoktatási Intézményi Kiválóság Program vízzel kapcsolatos alprogramjában önálló kutatócsoporttal vesznek részt a TTK hidrobiológusai, ami ugyancsak a tanszéken folyó kutatási tevékenység elismerése. Kun Ferenc felidézte az elmúlt időszak további jelentős eseményeit, így a hidrobiológus mesterszak angol nyelvű képzésének elindítását, és a duális képzés létrehozását ugyancsak a hidrobiológus mesterszakon.

A társszervező Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetsége nevében Besenyei Lajos rector emeritus, a szervezet elnöke beszédében az emberiség egyik legnagyobb kihívásának nevezte a Föld vízkészletének megóvását.

- Fontos, hogy a tudomány különböző területein tevékenykedő professzorok, tudósok, kutatók fogjanak össze a jövő kihívásait érintő kérdések megoldásában – hangsúlyozta az elnök.

Nagy Sándor Alex, a Hidrobiológiai Tanszék vezetője az együttműködés kapcsán kifejtette, hogy mindig is fontos szerepet játszottak a külső partnerek a kar életében, ennek a partnerségnek a legmagasabb szintje, amikor kihelyezett tanszéki megállapodást kötnek. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ szarvasi Halászati Kutatóintézetével kötött együttműködési szerződés jelentősen hozzájárulhat a gyakorlatorientált hidrobiológus képzéshez.

- A Halászati Kutatóintézet számára nagyon fontos ez a megállapodás, hiszen agrárminisztériumi háttérintézményként elsősorban az alkalmazott kutatási feladatokkal, a hazai és nemzetközi akvakultúra ágazat tudományos hátterét megalapozó kutatásokkal foglalkozunk. Ezért lényeges, hogy biztosítsuk a megfelelő tudományos utánpótlást a fiatal kutatók személyében, illetve az egyetemi tudományos szakmai munka rengeteg hozzáadott értéket biztosít az intézet számára. Remélem, hogy ez a kihelyezett tanszék az egyetemi hidrobiológus képzés fejlesztéséhez, gyakorlatorientáltabbá válásához is hozzájárulhat – bizakodott Halasi-Kovács Béla. Az intézetigazgató megjegyezte, hogy az együttműködés megkötésével mind a tanszék, mind a kutatóintézet még magasabb színvonalon tudja mind a hazai, mind a nemzetközi tevékenységét végezni.


A Hidrobiológus Fórum résztvevői előadást hallhattak többek között a Kelet-szlovákiai-síkság vízháztartásának tájökológiai elemzéséről, valamint bemutatták a DE TTK Hidrobiológiai Tanszék és a Magyar CHIRODON Alapítvány pályázatainak győztes pályamunkáit.

Sajtóiroda - TPL