Új fejezet a biotechnológiában

Az egészség-, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és az orvostudomány is hasznosítja azokat a kutatási eredményeket, melyeket a Debreceni Egyetem biotechnológiával foglalkozó kutatócsoportjai értek el.

- Új fejezet kezdődik a biotechnológia történetében a Debreceni Egyetemen. Olyan támogatást kapott az intézmény a biotechnológiai kutatások fejlesztésére, amely lehetővé teszi a már meglévő kutatási spektrum jelentős bővítését – fogalmazott Jávor András rektorhelyettes szerdán a Biotechnológia a Debreceni Egyetemen című szimpóziumon mondott köszöntőjében a DAB Székházban.

A rektorhelyettes felidézte, hogy egy évtizeddel ezelőtt még csak az egyes tantárgyaknak voltak biotechnológiai fejezetei, ezután jöttek létre a különálló tantárgyak, majd a szakirányok, az önálló szakok, s mára a Debreceni Egyetem egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata lett a biotechnológia.

- A szimpózium célja kezdtek óta az, hogy a Debreceni Egyetem különböző karain biotechnológiával foglalkozó kutatócsoportok megismerjék egymás kutatási területét, eredményeit és együttműködjenek. Ennek eredményeként évről évre egyre komolyabb interdiszciplináris munkák születnek, nő a publikációs bázis és egyre jobb kutatási eredmények látnak napvilágot. Ma már nemzetközi szinten is elismerik a tevékenységünket, ennek hozadéka például, hogy a néhány héttel ezelőtti nemzetközi vadászati kongresszuson 14 ország kutatói vitatták meg többek között a vadbiotechnológiai kérdéseket a mesterséges megtermékenyítéstől a molekuláris genetikai vizsgálatokig – sorolta Jávor András.

Az elmúlt két évben a Természettudományi és Technológiai Kar Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszéke volt a konferencia főszervezője, az idei évtől pedig a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet vette át ezt a feladatot.

Kusza Szilvia, az intézet tudományos főmunkatársa elmondta: arra törekedtek, hogy bővítsék az előadók körét, ennek keretében a határontúli magyar intézményeket is bevonják a szimpóziumba, elsőként a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara mutatkozott be.


A szimpóziumon a Debreceni Egyetem valamennyi biotechnológiával foglalkozó kara ismertette kutatásait. Többek között szó volt új típusú toxin deaktiválók fejlesztéséről, a mitokondrium morfológia és funkció modulálásáról, magas biológiai értékű in vitro növények előállítását megalapozó biotechnológiai kutatásokról, új markerek használatáról régi betegségeknél, valamint az érbetegségek hemoglobin rizikófaktoráról is.

Sajtóiroda - TPL