Az idei már a 17-ik év a GIS (geoinformatikai rendszerek) szakmai ismereteinek elmélyítését célzó Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás történetében. Ahogy a Debreceni Egyetem megbízott tudományos elnöke, a Természettudományi és Technológiai Kar dékánja a rendezvény csütörtöki megnyitóján hangsúlyozta: a térinformatika rohamos fejlődése megalapozza az évenkénti szakmai fórum létjogosultságát.
- Olyan gyorsan kerülnek be alapkutatási eredmények komplex gyakorlati alkalmazásokba, hogy mindenképpen érdemes évente áttekinteni a közelmúlt történéseit és kijelölni a jövő fejlesztési irányait. Stratégiai fontosságú tudományterületről van szó, hiszen akár alapkutatási eredményeket tekintünk, akár alkalmazásokat, a térinformatika újdonságaiból számos más tudományterület és iparág is profitál. Az egyetem Természettudományi és Technológiai Kara kiemelten kezeli a területet, amit intézményi sikerek is igazolnak: a Földtudományi Intézet többek között a térinformatika területén elért eredményeiért is kapta meg az MTA Kiváló Kutatóhely címet, majd ezt követően a térinformatikához kapcsolódó kari infrastruktúra a Kiváló Nemzeti Kutatási Infrastruktúra címet is elnyerte – sorolta Kun Ferenc professzor.
Kiemelte, hogy a kutatási eredmények képzési programokban történő hasznosulására is hangsúlyt fektetve a debreceni kar kezdeményezte a geoinformatikus mesterszak létrehozását, melyen 2025 szeptemberében már az ötödik évfolyam kezdte meg tanulmányait. Az itt képzett szakemberek iránti igényt jól mutatja, hogy már az első évben 3-4 duális partner kapcsolódott be a képzésbe.
A Földtudományi Intézet kutatásait, illetve az újdonságokat, köztük a mesterséges intelligencia hatásait is vizsgálva Szabó Szilárd intézetvezető a jövőre nézve úgy fogalmazott: a legnagyobb kihívás a hiteles eredmények hiteles közlése.
- A mi szakmánkban a minél pontosabb, minél részletesebb felmérés és a minél részletesebb adatelemzés a legfontosabb, illetve abból olyan eredmények előállítása, ami azt a fajta hitelességet, amit a Medián felmérése mutat, miszerint a kutatás áll a legmagasabb presztízsű és megbecsültségű szakmák élén, nem rombolja – vélekedett Szabó Szilárd.
A megnyitó résztvevőit a Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzat jegyzője is köszöntötte. Dobi Csaba hangsúlyozta, hogy a térinformatika nem csak egy technológiai háttér a területfejlesztésben, hanem egy olyan stratégiai tudásrendszert testesít meg, ami hozzájárul a megalapozott fejlesztési döntéshozatalokhoz.
- A Vármegyei Önkormányzat az elmúlt években tudatosan törekedett arra, hogy a meglévő hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerére támaszkodva olyan fejlesztéseket valósítson meg, ahol kulcsszerepet tölt be az adatalapú tervezés, az innovatív megoldások előtérbe helyezése. Legyen szó infrastruktúra-fejlesztésről, szolgáltatásokhoz való hozzáférésről, okos falu-megoldásokról, energetikai lehetőségekről, a projektjeink mind megerősítettek minket abban, hogy jó területfejlesztési politika nem képzelhető el a térinformatika nélkül – mondta Dobi Csaba.
Az idei konferencia programja prezentációkat, vitaindító előadásokat és egy szakmai workshopot is kínál a földtudomány képviselői és az informatikusok számára, amelyeket egy 12 standból álló interaktív kiállítótér egészít ki az egyetemi Főépület Díszudvarán.
A szakkiállítás a következő generációs fejlesztéseket vonultatja fel, a résztvevők személyesen találkozhatnak a szektor vezető cégeinek képviselőivel, köztük a GPSCOM Kft., az Infobex Informatikai és Szolgáltató Kft., a Toposervice Kft., a HM Zrínyi Nonprofit Kft., a VertiGIS GmbH, a GDi Magyarország Kft., a Drone Agro Kft., a leiCON Hungary Kft., az Envirosense Hungary Kft., a TopoLynx Kft., a RoaData Consulting Kft. és a Scanpix Electric Kft. képviselőivel.
Sajtóközpont - TH