A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikán évente mintegy 50 ezer gyermeket látnak el, 15 különböző szakterületen. Az intézmény kiemelt profiljai közé tartozik a korszerű gyermeksürgősségi osztály, a gyermeksebészet, a neonatális és gyermekintenzív ellátás, az onkohematológia, a gyermek belgyógyászati szubspecialitások, a gyermekrehabilitáció, valamint az infektológiai ellátás. A klinika tevékenységének a Bárány Család a Családokért Alapítvány évek óta rendszeres és elkötelezett támogatója.
- Az alapítványunk létrejöttének elsődleges célja az volt, hogy segítséget nyújtsunk a rászoruló családoknak, különös tekintettel azokra a gyermekekre, akik hátrányos helyzetben élnek. Meggyőződésünk, hogy a gyermekek testi-lelki fejlődésének támogatása a jövő egyik legfontosabb záloga. Éppen ezért azt valljuk, hogy kiemelt jelentőséggel bír minden olyan adomány és támogatás, amely a beteg gyermekek gyógyítását és felépülését szolgálja – emelte ki Bárány Lászlóné, a Bárány Család a Családokért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A kuratórium úgy döntött, hogy idén hétmillió forinttal támogatja a gyermekklinika két alapítványát. A Gyermekeinkért alapítvány munkáját ötmillió, az Újszülöttjeinkért, Koraszülöttjeinkért Alapítvány tevékenységét pedig kétmillió forinttal segíti.
- A gyermekgyógyászat dinamikusan fejlődik, és intézményünk számára alapvető cél, hogy e fejlődéssel lépést tartva a legmagasabb szakmai színvonalat nyújtsuk. Törekvésünk, hogy a modern orvostudomány új irányait és innovációit beépítsük a mindennapi gyakorlatunkba, ezzel is biztosítva, hogy a hozzánk érkező gyermekek a lehető legkorszerűbb ellátásban részesüljenek. Céljaink megvalósításában kiemelt jelentőséggel bírnak azok a támogatások, amelyeket a vállalkozásoktól és magánszemélyektől kapunk. A központi támogatások mellett ezek a hozzájárulások is fontosak ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani az ellátás magas szakmai és infrastrukturális színvonalát. Támogatóink segítsége így közvetlenül járul hozzá ahhoz, hogy a gyermekeket a lehető legjobb körülmények között, családbarát ellátás keretében fogadhassuk és gyógyíthassuk – hangsúlyozta Szabó Tamás klinikaigazgató, a Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért kuratóriumi elnöke.
A felajánlás segítségével tovább bővítik a gyermekklinika műszerparkját. Az intenzív osztályra egy új, mintegy húszmillió forint értékű plazmaferezis készüléket vásárolnak, mellyel eltávolíthatók a vérből a kóros plazmafrakciók, káros, mérgező anyagok. A befolyt összegből a Neonatális Intenzív Centrumban egy különleges terápiás szobát is kialakítanak, ahol a gyógytornászok neurohidroterápiát végeznek. A helyiségben a megfelelő gépészeti átalakításokat követően speciális, terápiás célokra tervezett kádat helyeznek el, amelyben a szakemberek a víz adta kedvező hatásokat kihasználva fejlesztik a neonatológiai osztályon kezelt koraszülötteket.
- Ez azért rendkívül fontos, mert évente 100-120 olyan újszülöttet ápolunk, akik 1500 gramm alatti súllyal vagy a terhesség 32. hete előtt jönnek a világra. A túlélés biztosítása mellett kiemelt célunk, hogy a legkisebbek a lehető legjobb állapotban, a legkedvezőbb kilátásokkal kezdhessék el életüket. Ebben pedig elengedhetetlen a társszakmák szoros, összehangolt együttműködése, amelynek egyik meghatározó része a rehabilitációs területen dolgozó kollégák munkája. A vízben végzett mozgásfejlesztés különösen hatékony: a víz felhajtó ereje és az általa keltett ingerek olyan intenzív és sokrétű hatást gyakorolnak a baba idegrendszerére, amely segítheti az idegrendszer fejlődését és a kieső funkciók részleges pótlását. A módszer szerves része a szülők aktív bevonása, a szülői kompetencia erősítése, amely jelentős lelki támogatást nyújt a koraszülés és az elhúzódó kórházi ellátás megterhelő időszakában – fejtette ki Balázs Gergely, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Neonatológiai Osztályának vezetője.
A Bárány család a pénzfelajánláson túl hűtőszekrényeket és mikrohullámú sütőket is adományozott a klinikának. A háztartási gépeket a Neonatológiai Osztály koraszülött családi szobáiban helyezték el, hogy a gyermekükkel bent lévő szülők számára még komfortosabb, otthonosabb környezetet alakíthassanak ki.
A Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért tevékenységét a Semcorp Hungary Kft. is támogatja. A vállalat ötszázezer forintos felajánlását csütörtökön adták át a Gyermekgyógyászati Klinikán.
Sajtóközpont - CzA
Támogatás a gyermekek gyógyításához
A Bárány Család a Családokért Alapítvány idén több mint hétmillió forinttal, a Semcorp Hungary Kft. pedig ötszázezer forinttal támogatja a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika alapítványait. A több millió forintos felajánlásból a klinika eszközparkját és terápiás lehetőségeit fejlesztik.
Last update:
2025. 12. 05. 09:48