Színpadon a tudomány

A résztvevő csaknem száz hazai és határon túli természettudományokat tanító pedagógus közül negyvenen jutottak tovább a Science on Stage 2017-es nemzetközi versenyére, amelynek – a mostani válogatóhoz hasonlóan – Debrecen ad majd otthont.

Fizikát, kémiát, biológiát, informatikát, matematikát és a komplex természettudományt oktató szaktanárok standokon, kiscsoportos- és műhelyfoglalkozásokon, valamint látványos színpadi előadásokon mutatták be a legújabb módszertani fogásokat és ötleteket az Agóra Tudományos Élményközpontban október 7- 9. között rendezett magyar Science on Stage 2016 programsorozatán.


- A Debreceni Egyetemen mint pedagógusképző intézményben hiszünk abban, hogy olyan hallgatókat oktatunk, akik végzés után is elkötelezettek maradnak választott hivatásuk iránt. Hiszen tanítani csak akkor tud valaki, ha maga is szereti tantárgyát és élvezi az oktatást – mondta a pénteki rendezvény megnyitóján Csernoch László tudományos rektorhelyettes.

Szigeti Gyula, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese szerint az oktatást kell érdekessé tenni, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését és kialakuljon a diákokban a természettudományos szemléletmód. Ehhez a most szerzett tapasztalatokat is fel tudják majd használni a pedagógusok.

- Debrecen elkötelezett az innováció mellett, a város ezért is vállalta szívesen az idei magyarországi előválogató és a jövő évi nemzetközi verseny megrendezését – fogalmazott a program kapcsán Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere.

A mostani megmérettetésen sikeresen túljutókkal együtt jövőre csaknem 30 ország 300 pedagógusa érkezik a városba.

- Eddigi munkánk során elsősorban kulturális intézményekkel álltunk kapcsolatban és szoros az együttműködés a Debreceni Egyetemmel is. Az Agóra azonban – mint a város legfiatalabb tudományos ismeretterjesztő központja – most csatlakozik ehhez a körhöz – mondta az unideb.hu portálnak Bódor Edit.

A 2017-es nemzetközi programot lebonyolító Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője hangsúlyozta: a mostani válogató megszervezése mintegy főpróbája volt a jövő évi nemzetközi megmérettetésnek, hiszen jellegéből adódóan újdonság és egyben kihívás is számunkra a Science on Stage rendezése.

Sajtóiroda - BZs