Szép sikerek

Mindkét UTE elleni hétvégi mérkőzésüket magabiztosan nyerték a Debreceni Egyetem jégkorongozói. Női futsalosaink is nagyarányú győzelmet arattak az elődöntőben, és sikeresen zárta a hetet labdarúgó- és kézilabdacsapatunk is. Férfi röplabdázóink megszorongatták a bajnokesélyest, a lányok Miskolcról hozták el a pontokat.

Jégkorong
Sikeres hétvégén vannak túl a Debreceni Egyetem jégkorongozói, hiszen szombaton 5-3-ra, vasárnap 6-2-re győzték le hazai pályán az UTE gárdáját az Erste Liga negyeddöntőjében. A négy győzelemig tartó párharc állása jelenleg 3-1 a DEAC javára, így már csak egy siker kell az elődöntőhöz. A küzdelem szerdán, az UTE otthonában folytatódik.

- Vasárnap ugyanúgy kezdtünk – egy gyors bekapott góllal – mint szombaton, pedig sort is cseréltünk. Szerencsére a második harmadban sikerült megfordítani a mérkőzést. A harmadik játékrészben Berta gólja volt, ami után elvesztették az újpestiek a hitüket. Voltak komolyabb egyet nem értések a játékunkban, de ami a legfontosabb, hogy győztünk, és most tudtuk a legnagyobb gólkülönbséget kialakítani. A legfontosabb lépés még hátravan, behúzni a negyedik győzelmet is. Lélektanilag előnyben vagyunk – fogalmazott György József vezetőedző.

Futsal
A DEAC női futsalosai megkezdték szereplésüket az NB I-es bajnokság 1-4. helyért folytatott rájátszásában. Az ellenfél a Tolna volt a DESOK-ban, és Krascsenics Csilla mesterhármasával, valamint Nagy Anikó találatával együttesünk 4-0-s győzelmet aratott. Az egyik fél második sikeréig tartó párharcban 1-0-ra vezetünk, és ha hétvégén a Tolna csarnokában is nyerünk, bejutunk a döntőbe.

Röplabda
A DEAC férfi röplabdázói a Kaposvár csarnokában zárták az Extraliga alapszakaszát. A Debreceni Egyetem gárdája az első két szettben kellemetlen pillanatokat okozott az éremesélyes kaposváriaknak, akik azonban így is 3:0-ra megnyerték a találkozót. A mieink a hetedik helyen fejezték be az alapszakaszt, és a napokban dől el, hogy a rájátszásban kivel találkoznak.

- Az utolsó alapszakasz-mérkőzésünket játszottuk a Kaposvár vendégeként. Az első játszmában kiegyenlített küzdelem volt, a hajrában esélyünk nyílt a győzelemre, de többször belehibáztunk, ezt az ellenfél a maga javára fordította, és eredményesen fejezte be a szettet. A második és a harmadik játszmában magabiztosabban teljesítettek a hazaiak, és megérdemelten győztek. Gratulálunk nekik – értékelt Fodor Antal vezetőedző.

Női csapatunk Miskolcon vendégszerepelt az NB II felsőházi rájátszásának 4. fordulójában. A találkozót a DEAC nyerte 3:1-re, és továbbra is a második helyen áll a tabellán.

Kézilabda
Kétgólos, 21-19-es győzelmet aratott a Debreceni Egyetem kézilabdacsapata a Mezőkövesd otthonában az NB I/B alapszakaszának utolsó előtti fordulójában. A mérkőzésnek azért volt nagy tétje, mert mindkét gárda az alsóházban folytatja, és viszik magukkal az egymás elleni eredményeket.

Labdarúgás
A DEAC labdarúgói vasárnap délután a Jászberény otthonában vendégszerepeltek az NB III-as bajnokság 24. fordulójában és magabiztos, 4-0-s győzelmet arattak.

– Végig kézben tartottuk a mérkőzést, így megérdemelten nyertünk, elégedett vagyok a fiúk hozzáállásával. Szép akciókból szereztük a góljainkat, a helyzeteinket jó százalékban értékesítettük. Szépen fest, hogy az előző két bajnokinkon tíz találatig jutottunk, de nem bízhatjuk el magunkat. Most már a következő összecsapásra kell fókuszálnunk – összegzett Sándor Tamás vezetőedző.

További részletek

NyD