Krzysztof Morawski végzett cochleáris implantátum műtéteket a Debreceni Egyetem KK Fül-Orr-Gégészeti Klinikáján, az elmúlt napokban. A lengyel professzor több éve segíti a debreceni szakemberek munkáját. Tevékenységét Szilvássy Zoltán rektor most az egyetem legrangosabb kitüntetésével ismerte el.

Krzysztof Morawski hét cochleáris implantátumot – súlyos és siketséggel határos halláscsökkenéssel élőknél alkalmazott elektromos orvostechnikai eszközt – ültetett be két nap alatt a Debreceni Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján, három súlyos halláscsökkenéssel élő gyermeknél és egy felnőttnél június végén. A legfiatalabb beteg másfél, a legidősebb pedig 68 éves volt. A lengyel professzor pályája során már több mint 400 ilyen műtétet végzett.

- Az implantátumok egyre fejlettebbek és kisebbek a mérnöki munkának köszönhetően. Míg az 1950-es, 60-as években egy dobozt hordott a beteg a zsebében, és vezetékek vezettek a füléhez, ma már ezek az eszközök olyan kisméretűek, hogy a külső egységük szinte láthatatlan. Ez lényegesen megkönnyíti a betegek mindennapi életét, társadalmi beilleszkedését. Emellett nagyon fontos kiemelni, hogy míg a régi készülékek javították a hallást, a mostaniak tökéletesen visszaadják, tehát technikailag jóval fejlettebbek a korábbiaknál – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Krzysztof Morawski.

A készülék egy külső és egy beültetett belső részből áll. A külső rész egy fül mögötti beszédprocesszor és egy, az antennához vezető kábel együttese. A belső rész egy vevőegység, melyet műtéttel helyeznek el a bőr alatt. A vevőegységhez egy elektróda is tartozik, melyet a belső fülben található csigába, a cochleába vezetnek. Az implantátum a hangokat elektromos jelekké alakítja, melyeket közvetlenül a hallóideghez vezet. Ezzel képes megkerülni a fül károsodott részeit.

A Debreceni Egyetemen 2000-ben indult a cochleáris implantációs program. Azóta mintegy 80 ilyen operációt végeztek a klinikán. Az Oticon Medical új típusú implantátumait forgalmazó céggel 2017-ben kezdődött az együttműködés, melynek keretében már többször operáltak lengyel szakemberek Debrecenben.

- Nagyon eredményes a közös munka, sokat tanulhatunk a lengyel orvosoktól, hiszen ők már több száz ilyen operációt végeztek. Nagyon fontos a sebészi pontosság, hiszen itt milliméterek is számítanak, és az sem mindegy, mennyi idő alatt végezzük el a műtétet, mennyi ideig altatunk egy gyereket. Egy biztos kezű sebésznél a szövődmények kialakulásának esélye is nagyon kicsi – hangsúlyozta Szilvássy Judit, a Debreceni Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója.

A Debreceni Egyetem docense ugyanakkor hozzátette, a cochleáris implantációnál nem elég a kiváló sebészi munka, többféle szakemberből álló team dolgozik a sikerért. Fontos az audiológus munkája, aki kiválasztja a műtétre alkalmas beteget, majd a fül-orr-gégész elvégzi a szükséges vizsgálatokat és elemzi az eredményeket. A műtét után pedig nagy szerepe van az informatikusnak, aki beállítja a készüléket, majd gyógypedagóguson, a beszédterápiás szakemberen a sor, aki a beszédtanulásban segíti a beteget.

Az Oticon Medical cochleáris implantátumait Magyarországon elsősorban a Debreceni Egyetemen használják. Ezek a világ legkisebb ilyen típusú implantátumai.

- Ennél az implantátumnál nem kell olyan mély csontágyat készíteni, mint a többi hasonló eszköznél, mert speciális technológiával, egy csavaros megoldással rögzítik a koponyacsonthoz. Emellett fontos, hogy nagy ellenálló-képességű anyagból készült, ezért kicsi a valószínűsége, hogy használat közben megsérül. A különlegessége még a beszédprocesszor beszédkezelő mechanizmusa, amely nagyon tiszta és különleges beszédélményt biztosít, ezáltal hatékonyan segíti a beszédtanulást – ismertette Nuber Arnold, a forgalmazó Mediszintech Audiológia Kft. ügyvezető igazgatója.

Az implantátummal teljes életet élhet a beteg, idegennyelvet vagy zenét is tanulhat. A beavatkozás nem függ az életkortól, fontos feltétel azonban az ép belső fül. Egy implantátum 5 millió forintba kerül, a műtét teljes költségét finanszírozza a társadalombiztosítás. A debreceni klinikán évente 15 ilyen operációt végeznek.

Az intézmény igazgatója, Szilvássy Judit 1995-óta foglalkozik a cochlearis implantáció tudományterületével, melyet számos egyetemen tanulmányozott. Ebben a témában szerezte meg PhD-fokozatát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, és védte meg a habilitációját a Debreceni Egyetemen 2013-ban.

Rektori elismerés a lengyel professzornak

Szilvássy Zoltán rektor a Debreceni Egyetem legrangosabb kitüntetésével ismerte el Krzysztof Morawski munkáját, az intézménynek nyújtott kiemelkedő szakmai segítségét. Az egyetemi vezető PRO UNIVERSITATE DEBRECENIENSI 2000 kitüntetést adományozott a lengyel professzornak.

- A cochleáris implantációs program nagyon különleges, hiszen egy érzékszervet tudunk „pótolni” egy eszközzel. Krzysztof Morawski professzor különleges műtéti technikájával, kimagasló sebészi tudásával, szakmai gyakorlatával, tapasztalatával folyamatosan segíti a Debreceni Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján zajló munkát. Bízunk abban, hogy az intézmény szakemberei minél többet sajátítanak el szaktudásából – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor.

Jelenleg a cochleáris implantáció terén kiterjedt és sikeres az együttműködés, a tervek szerint azonban a lengyel szakemberekkel végzett közös munka hamarosan agytörzsi implantátumok beültetésével, idegsebészek bevonásával folytatódhat.

Sajtóiroda - CzA