Ötmillió forintos támogatás a gyermekklinikának

A Bárány Család a Családokért Alapítvány ötmillió forinttal támogatta a Gyermekgyógyászati Klinikát. A pénzből egy olyan elektrofiziológiai készüléket (ENG) vásároltak, amellyel a súlyos idegkárosodást szenvedett gyerekek funkcionális diagnosztikáját végzik. Az adományt jelképesen csütörtökön adták át a gyermekklinikán.

A Bárány Család a Családokért Alapítvány kiemelt célja a Master Good cégcsoportnál foglalkoztatott hátrányos helyzetű munkavállalók és családjaik támogatása. Az alapítvány emellett rendszeresen segíti az idősotthonokat és a gyermekintézményeket. Legutóbb a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika gyógyító tevékenységéhez járult hozzá ötmillió forinttal.   

-    Fontos számunkra a gyermekek testi-lelki fejlődésének biztosítása, hiszen ők jelentik a jövőt. Adományunk a beteg gyermekek gyógyítását, gyógyulását szolgálja és hozzájárulhat a gyógyító szakmai munka színvonalának fejlesztéséhez - mondta Bárány Lászlóné, a Bárány Család a Családokért Alapítvány kuratóriumi elnöke. 
Az ötmillió forintos támogatást a Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért alapítvány kapta, amely évente mintegy húszmillió forintot fordít a Gyermekgyógyászati Klinika műszerparkjának fejlesztésére. 

-    A központi támogatások mellett ezek az adományok segítenek abban, hogy az egyes szakmák műszerparkját a kor igényeinek megfelelően modernizáljuk. Az utóbbi 2-3 évben a gyermekneurológiát szisztematikusan fejlesztettük, ennek köszönhetően mára régiós központként működünk - hangsúlyozta Szabó Tamás, a Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért kuratóriumi elnöke. 


A támogatásból egy elektrofiziológiai mérésekre alkalmas ENG készüléket vásároltak. Ilyen eszköz Magyarországon eddig csak két intézményben volt. A megvásárolt készüléknek köszönhetően azonban a jövőben már a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján is elvégezhetik a súlyos idegkárosodást szenvedett gyerekek funkcionális diagnosztikáját. 

-    Ez mindenképpen egy hiánypótló beruházás. A készülékkel vizsgálhatjuk a látópálya működését, amely nagyon fontos információ számunkra, hiszen az idegrendszeri sérült gyerekeknél kooperáció hiányában más módon nem tudjuk meg, milyen is valójában a látásuk. A készülék emellett alkalmas a hallópálya, illetve a perifériás idegrendszer vizsgálatára is. Nagyon sok krónikus beteget gondozunk, akiknél súlyos idegbántalmak alakulnak ki. Ezek kimutatására, a terápia követésére is használható az eszköz - ismertette Bessenyei Mónika, a Gyermekgyógyászati Klinika gyermekneurológusa.  

Az adományt jelképesen Szabó Tamás, a Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért kuratóriumi elnöke, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója vette át Bárány Lászlónétól csütörtökön az intézményben tartott rendezvényen.  

Sajtóközpont - CzA