Roma tehetséggondozás az egyetemen

Világlétra címmel indított újabb nagyszabású, a roma hallgatók társadalmi felzárkózását segítő tehetséggondozó programot a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kara.

- A Debreceni Egyetem szellemisége alapján nincs társadalmi fejlődés felzárkóztatás nélkül, ezért hallgatóinkat három roma szakkollégium is támogatja. A tehetséggondozás az egyetem egyik legfontosabb feladata, különösen ezen a területen. Ezért célunk, hogy a hajdúböszörményben indult mozgalom kiterjedjen az egyetem minden karára, és roma fiatalokkal találkozzunk minden képzésben. Ezért az intézmény vezetése mindent meg fog tenni – hangsúlyozta Jávor András rektorhelyettes a program csütörtöki nyitókonferenciáján.

A Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Lippai Balázs Roma Szakkollégiuma 2012-ben jött létre a roma szármású és hátrányos helyzetű hallgatók tehetséggondozására. Néhány hónapja sikeresen zárult le egy, a most indulthoz hasonló programjuk.

- Az első szakkollégiumi rendszerben negyven roma hallgató szerzett diplomát nálunk, és örömmel mondhatom, hogy mindegyiküknek van munkájuk. Rendkívül népszerű a cigány nemzetiségi óvodapedagógus képzésünk, és kiemelt szerepet játszik a kar életében a cigány kultúra és hagyományok ápolása, kutatása – részletezte Bálint Péter dékán.

A szakkollégiumnak jelenleg is több mint negyven tagja van, közülük körülbelül harminc hallgató ösztöndíjas támogatását teszi lehetővé a Világlétra program.

- A három éves projekt célja, hogy az abba bevont hallgatókat speciálisan, a saját igényei és érdeklődési köre szerint próbáljuk meg fejleszteni. Fontos, hogy csökkentsük a lemorzsolódásukat, és úgy tudjuk őket felkészíteni itt az egyetemen – nagy hangsúlyt fektetve a terepgyakorlatokra és publikációkra –, hogy később ők is meg tudják állni a helyüket a munka világában – tájékoztatott Kocsis Péter Csaba projektvezető.

A program megvalósításában Hajdúböszörmény városa is szerepet vállalt.

- Örülök, hogy az egyetem hajdúböszörményi kara felvállalta ezt a feladatot, és élen jár hazánkban a roma fiatalok felzárkóztatásában, társadalmi szerepvállalásuk elősegítésében. Az önkormányzat is igyekszik minden segítséget megadni ehhez, ezért a programot a város Kincsereső óvodájával együttműködve végzi a szakkollégium – emelte ki Kiss Attila polgármester.

A rendezvényen a Lippai Balázs Roma Szakkollégium munkatársai mutatták be az intézmény munkáját, az új projekt részleteit. A konferencia további részében már hazánkban működő roma szakkollégiumok képviselői is előadásokat tartottak a témában, majd kerekasztal beszélgetésen osztották meg tapasztalataikat a résztvevők.

Sajtóiroda - TB