Igazgatók és osztályfőnökök fóruma

A köznevelés aktuális kérdéseiről, a tanárok továbbképzéséről és a felsőoktatás stratégiai területeiről is beszélt Palkovics László államtitkár a Középiskolai Igazgatók és Osztályfőnökök Fórumán a Debreceni Egyetemen.

- Olyan témák kerülnek fókuszba, amelyek az elkövetkezendő időszak oktatási kérdéseiben a köznevelés és a felsőfokú oktatás összehangolása szempontjából kulcsfontosságúak. Ilyen például a duális képzés, hiszen az egész kontinens gazdasági versenyképességére, iparfejlesztésére nagy hatással van az oktatás, illetve a pedagógusok továbbképzése, melyben nagy ambíciói vannak a Debreceni Egyetemnek – fogalmazott köszöntőjében Szilvássy Zoltán rektor.

A felmérések szerint a mai általános iskolások kétharmada olyan munkát fog végezni felnőtt korában, amelyet ma még fel sem találtak, éppen ezért arra kell megtanítani őket, hogy bármikor képesek legyenek új tudást megszerezni, új szakmákat elsajátítani – kezdte előadását Palkovics László. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára leszögezte, hogy az eredményes oktatási rendszer három alappillére: a jó képességű tanárok, az oktatók módszertani felkészültsége, valamint a méltányosság, miszerint nem arra kell törekedni, hogy mindenkit egyenlő mértékben oktassunk, hanem, hogy mindenki azonos tudásszintet érjen el.

Utóbbi kapcsán az államtitkár elmondta: a kompetenciamérés eredményeit és a településméret kapcsolatát vizsgáló kutatások kimutatták, hogy nagy eltérések vannak az intézmények között, nagy jelentősége van, hogy ki milyen intézménybe jár. A lakosság körében végzett felmérésekből kiderült, hogy a többség szerint mind a pedagógusok, mind a diákok túl vannak terhelve, ugyanakkor egyre nagyobb az igény a kompetenciafejlesztésre és a gyakorlatorientált képzések erősítésére.

A felsőoktatásról szólva Palkovics László kifejtette, hogy a stratégiai területek közül az orvosképzésnél már megkezdték az átalakításokat, a gyakorlati háttér erősítésének fontos lépése volt az egyetemi kórházak létrehozása, amelyben példaértékkel bírnak a Debreceni Egyetemen zajló folyamatok.

- A következő terület az agrárképzés lesz, hiszen ez az ágazat már átalakult, s a képzési struktúra nem felel meg a piaci igényeknek. Például sok helyen még ma is agármérnököket képeznek, miközben zömmel megszűntek a többezres termelőszövetkezetek és megjelentek a kis gazdaságok, a családi birtokok. Az iparnak leginkább a műszaki, természettudományi és informatikai képzésekben végzettekre van igénye, itt is próbáljuk ehhez hangolni a rendszert, valamint egyre nagyobb a kereslet a gazdálkodási szakemberek iránt – sorolta Palkovics László.

Az államtitkár kiemelte: a duális képzések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, olyannyira, hogy a mintául szolgáló német modell is átvette a magyar rendszer sajátosságait: a rendszert koordináló Duális Képzési Tanácsot, valamint azt, hogy konzorciumba tömörülő cégek is képezhetnek hallgatókat.


- Az elmúlt évtizedek negatív tendenciái után, ma már azt mondhatjuk, hogy egyre több fiatal akar tanítani, a pedagógusok bérének emelése és az életpályamodell bevonzza a jó képességű diákokat a tanárképzésbe. Ugyanakkor a már oktatóknál is szükség van a folyamatos fejlesztésre, éppen ezért alakítjuk át a rendszert. A tanárképzéssel foglalkozó egyetemek szervezésében képzeljük el a pedagógusok továbbképzését. Az egyetemek kapnak majd rá forrást, ez évente 14-15 milliárd forintot tesz ki. Az iskoláknak csak azt kell majd tudni, hogy melyik pedagógusnak milyen továbbképzésére van szüksége – tájékoztatott Palkovics László.

Előadása végén az államtitkár bejelentette, hogy idén decemberre elkészül az új Nemzeti Alaptanterv koncepciója a Magyar Tudományos Akadémia részvételével, majd 2017. december 31-ig dolgozzák ki részleteiben, és várhatóan 2019 szeptemberétől vezetik be.

Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese a 2017. évi felvételi eljárásról tartott tájékoztatót az igazgatóknak és osztályfőnököknek. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is már csak elektronikus formában lesz elérhető a Felsőoktatási felvételi tájékoztató, amelyben részletes leírás lesz a felvételi jelentkezés folyamatáról, a felvételizők számára elérhető szakokról és képzésekről.

Az elnökhelyettes felhívta a figyelmet a tájékozódás fontosságára, hogy a diákok véletlenül se a korábbi évek tájékoztatóiból vagy informális módon tájékozódjanak, hanem használják a felvi.hu-t, vagy közvetlenül a felsőoktatási intézményektől kérjenek információt. A jelentkezéshez kapcsolódóan Stéger Csilla a hitelesítés fontosságát hangsúlyozta, melyet legegyszerűbben az eMagyarország ügyfélkapun keresztül végezhetnek el a jelentkezők. Ez különösen ajánlott azoknak, akik állami ösztöndíjas képzésre jelentkeznek, mivel a sikeresen felvételizőknek kötelező lesz majd a használata.

Az elnökhelyettes azt tanácsolta, hogy a felvételizők olyan email címet adjanak meg, amelyet rendszeresen ellenőriznek, illetve, hogy a jelentkezést követően folyamatosan kísérjék figyelemmel a felvételi folyamatot a felvi.hu-n.

A 2017. évi általános felvételi eljárás jelentkezési határideje február 15-e lesz, február 20-ig kell a dokumentumokat hitelesíteni, július 12-ig lesz lehetőség módosítani a sorrenden és a hiányzó dokumentumokat pótolni, majd július 26-án lesz a ponthúzás.

A fórumon Bartha Elek oktatási rektorhelyettes mutatta be a Debreceni Egyetem képzési kínálatát és hallgatói szolgáltatásait. A rektorhelyettes kiemelte az intézmény gazdag képzési portfólióját, mely nemcsak a hazai, de a külföldi diákok körében is rendkívül népszerűvé teszi.

- Hazánkban a Debreceni Egyetemen tanul a legtöbb külföldi hallgató: 105 országból 4321 diák, ez az intézmény hallgatóinak 16 százalékát jelenti. Természetesen az orvos- és egészségtudományi képzések a legnépszerűbbek, ugyanakkor a Magyarországon elérhető 14 képzési terület közül 13-ban kínál képzést az intézményünk – tájékoztatott a rektorhelyettes.

Bartha Elek elmondta, hogy 2016-ban két új – Nyíregyházán egészségügyi tanár és Kisvárdán mezőgazdasági mérnök – szakot indított az intézmény, 2017-ben pedig hat új képzéssel gyarapodik a kínálat: agrármérnöki osztatlan szak, angol nyelvű hivatásos repülőgép-vezetői alapképzési szak, gyógypedagógiai alapképzési szak, sportközgazdász mesterképzési szak, testnevelő tanár osztatlan szak, valamint Kisvárdán turizmus vendéglátás szak indulhat.

A fórum végén a Debreceni Egyetem jövő heti nyílt napjára, a DExpóra hívták fel a pedagógusok figyelmét, melyen az intézmény iránt érdeklődő középiskolásokat megtudhatják, hogy milyen lehetőségek várják őket, ha a Debreceni Egyetemet választják.

Sajtóiroda - TPL