Szélesedő kapcsolatok Nyugat-Ukrajnával

A lembergi Ivan Franko Egyetem több fakultásával is együttműködést alakított ki a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara.

Több mint húszezer hallgatója és huszonegy kara van Lviv város egyetemének, melynek képviselői a nyáron jártak a Debreceni Egyetemen kapcsolatépítés céljából.

- Nyáron két alkalommal is Debrecenben tárgyaltunk arról, milyen kapcsolatokat lehet építeni a két egyetem között. Mindenről együttműködési keret-megállapodás született, amit a szenátus is jóváhagyott. Október 10-12. között az egyetemi napokra kaptunk meghívást, amikor a történelmi, az idegen nyelvi és nemzetközi kapcsolatok karaival egyeztettünk az együttműködés lehetőségeiről – tájékoztatott Papp Klára, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja.

Az Európai Unió felsőoktatási intézményeihez közeledő Ivan Franko Egyetemmel lehetősége lesz a jövőben Erasmus+ ösztöndíjas képzésben részt venni az oktatóknak és hallgatóknak egyaránt.

- Az erasmusos oktatói-hallgatói cserék mellett tolmács-fordító képzéseinkben is együtt dolgozhatunk a jövőben, és kifejezetten érdeklődtek a néderlandisztika szak iránt is a lembergiek, ez a képzés ugyanis még nem indult el náluk – számolt be a tapasztalatokról Pusztai Gábor, a Debreceni Egyetem Néderlandisztika Tanszékének vezetője.
 

Az együttműködés a Debreceni Egyetem és az Ivan Franko Egyetem között tovább szélesedhet, a bölcsész mellett gazdasági és földtudományi területeken is szeretnék a lembergiek szorosabbra fűzni a két intézmény közötti kapcsolatot.

- Lviv nagy kulturális hagyományokkal bíró város, ahol az Osztrák-Magyar Monarchia és Lengyelország hatása érvényesült, tradíciói és identitása egyértelműen a latin Európához kötik. Akár történelem, német vagy politológia szakosok számára is érdekes lehet kitekintést tenni a városban, amely sokat megőrzött monarchia-korabeli stílusából, ráadásul az egyetemen több tárgyat is idegen nyelven lehet tanulni – mondta el Bárány Attila, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének professzora.
 

Sajtóiroda - SzL