Debreceni kutató kapta a Vértes Edit-díjat

Kelemen Ivett, a Debreceni Egyetem finnugor tanszékének kutatója vehette át a hazai finnugrisztika rangos szakmai elismerését.

Vértes Edit finnugor nyelvész, a Kossuth Lajos Tudományegyetem egykori tanára előtt tiszteleg a 2004-ben alapított, „Finnugor díj Vértes Edit emlékére” Alapítvány kuratóriuma által kétévente odaítélt, pénzjutalommal járó kitüntetés.

A díjjal finnugor nyelvészeti, valamint néprajzi, történelmi, irodalmi területen figyelemre méltó tevékenységet folytató fiatal, 40 év alatti magyar anyanyelvű kutatót ismerhetnek el. A története során hetedik alkalommal kiosztott díjat október 20-án elsőként ítélték oda debreceni finnugristának.

Kelemen Ivett 2002 és 2008 között végezte magyar-finnugor szakos tanulmányait a Debreceni Egyetemen, majd diplomaszerzés után bekapcsolódott a Nyelvtudományok Doktori Iskola Finnugor nyelvészeti alprogramjába, 2013-ban doktorált. Kutatásai során az északi lapp nyelvet elemezte, de foglalkozik a finnugor nyelveken született bibliafordítások komparatív vizsgálatával, valamint belekezdett egy északi lapp nyelvtan írásába is.

 


Kelemen Ivett a Vértes Edit-díjat a 2015 őszén megjelent, Pluratívák az északi számi (lapp) nyelvben című könyvéért érdemelte ki. – Hiánypótló alkotás született a finnugrisztikában, amely egyrészt elméleti rendszerezést, másrészt rendszerezett adattárat is tartalmaz. A munka elsősorban elméleti jellegű, de bizonyos nyelvtörténeti kérdésekkel is foglalkozik – méltatta a díjazottat Zaicz Gábor finnugrista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen bejegyzett „Finnugor díj Vértes Edit emlékére” Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszékének tanársegéde jelenleg azt is bizonyítja, hogy az anyaság és a tudományos kutatói tevékenység milyen szépen megfér egymás mellett.

Sajtóiroda - SzL