A kutatóműhely-alapító professzor

A kutatóműhely-alapító professzort Balázs Istvánt, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzorát köszöntötték 65. születésnapja alkalmából a karon. Az alkalomra egy jogtörténeti, jogfilozófiai és közigazgatási jogi tanulmányokat tartalmazó kötetet is megjelentettek.

Különleges eseménynek adott otthont a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, az ÁJK. 65. születésnapján a kar munkatársai és tisztelői felköszöntötték Balázs István professzort, aki a debreceni jogászképzés 25 éve történt újraindulása óta tanít a karon. Az ünnepségen Szikora Veronika, az ÁJK dékánja hangsúlyozta: az elmúlt negyedszázadban Balázs István munkájának is köszönhetően egy új jogászgeneráció nőtt fel, állt munkába.

- Egy professzor munkájának egyik legfontosabb értékmérője, hogy tanítványai mit tudnak felmutatni. A Balázs István által vezetett Közigazgatási Jogi Tanszékről többek között monográfiákkal is jelentkező habilitált docensek, egyetemi tanárok is kikerültek – fogalmazott beszédében.

Árva Zsuzsanna, az ÁJK oktatási dékánhelyettese arra emlékezett, hogy 2006-ban alakult meg a Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, ahol Balázs István megszervezte a Közigazgatási Jogi Műhelyt. Ebben az időszakban indult el a jogászképzés mellett az igazgatásszervező, a közigazgatás-szervező, illetve a közigazgatás menedzser mesterképzés is. Szintén a professzor kezdeményezésére készültek valamennyi szak számára saját tankönyvek.

- Mindemellett a tanszék jelenlegi szinte összes oktatójának PhD-tanulmányait konzulensként ő felügyelte, irányította. Neki köszönhetően igazi kutatóműhely jött létre a karon – tette hozzá Árva Zsuzsanna.


Balázs István

– Rendkívüli megtiszteltetésnek érzem, hogy társszerzője, szerkesztője lehettem annak a kötetnek, amely tanszékvezető úr előtt tiszteleg – jelentette ki a professzor egykori tanítványa, Barta Attila, a DE ÁJK Közigazgatás Jogi Tanszékének docense.

A könyvről elmondta: az megközelítőleg egymillió leütésből áll, félezer oldalas terjedelme 34 oktató és egy graduális hallgató közös munkájának eredménye. A kiadványban a Szikora Veronika dékán, valamint Árva Zsuzsanna dékánhelyettes által írt előszót Balázs István szakmai pályájának ismertetése követi. A Varga Zs. András által jegyzett köszöntést a magyar mellett részben angol, részben francia, illetve német nyelvű jogtörténeti, jogbölcseleti és közigazgatási jogi tanulmányok követik.



Sajtóiroda - OCs