TTK Nyári Tábor 2021

Már lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Nyári Táborába. Színes kutatási témákkal és izgalmas előadásokkal várják a TTK oktatói és kutatói a természettudományok iránt érdeklődő középiskolásokat az augusztus végi egyhetes rendezvényen.

A Berettyó halközösségét vizsgálhatják, élesztőhibridek genetikáját elemezhetik, zseb-müon Teleszkópot készíthetnek, légifénykép-alapú domborzatmodellezést végezhetnek drónnal készült felvételek alapján, megismerhetik a teremőr problémát és bepillanthatnak a kémikusok nanovilágába azok a középiskolások, akik részt vesznek a Természettudományi és Technológiai Kar idei Nyári Táborában. Az augusztus 23-tól augusztus 28-ig tartó természettudományos táborba mintegy száz diákot várnak a szervezők.

A kar vezetője, Kun Ferenc professzor a hirek.unideb.hu-nak arról beszélt, hogy a TTK Nyári Tábora az egyik első lépés a középiskolásoknak, hogy az egyetem hallgatóivá váljanak.

- A TTK Nyári Táborban a középiskolások megismerhetik a kar teljes képzési és tudományos portfólióját, illetve az általuk választott tudományterület sajátosságait közelebbről is megtapasztalhatják a TTK oktatóival közösen végzett kutatás során. Ez egy kiváló lehetőség azoknak, akik érdeklődnek a természettudományos pálya iránt, hiszen a kar korszerű laboratóriumai és műszerparkja révén megszerezhetik azt a gyakorlati tudást, amely az emeltszintű érettségihez szükséges. Az érdeklődő diákok szakköreink és tehetséggondozó programunk segítségével a tábor után is folytathatják a kutatási tevékenységüket, így elmélyítve a sikeres felvételihez szükséges természettudományi ismereteket – fejtette ki Kun Ferenc dékán.

A kari vezető hozzátette: a TTK Nyári Tábor azoknak a középiskolásoknak is nagy segítséget jelent, akik még nem döntötték el, hogy melyik természettudományos, vagy mérnöki területet válasszák. A hét során a TTK mind a hat intézete (Biológiai és Ökológiai Intézet, Biotechnológiai Intézet, Fizikai Intézet, Földtudományi Intézet, Kémiai Intézet, Matematikai Intézet) betekintést nyújt az oktatásba, illetve a tudományterülethez kapcsolódó kutatási tevékenységbe, és az adott diplomával elérhető karrierlehetőségekről is tájékoztatják a diákokat.

A TTK Nyári Táborába július 31-ig lehet jelentkezni a regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint egy maximum egyoldalas motivációs levél és szaktanári ajánlás beküldésével. A regisztráció során az érdeklődési kört (biológia, fizika, földrajz, kémia vagy matematika) is be kell jelölni. A motivációs levelek elbírálása után választják ki azokat, akik részt vesznek a nyári táborban. További részletek és jelentkezés a TTK Nyári Tábor weboldalán.

A tábor az EFOP-3.4.4-16-2017-00023, Az MTMI szakokra való bekerülést elősegítő innovatív programok megvalósítása a Debreceni Egyetem vonzáskörzetében című pályázat támogatásával valósul meg.

Sajtóiroda - TPL