Online konferencia virtuális kiállítással

Szakmai tanácskozással, a kar intézeteinek, tanszékeinek bemutatkozásával és a résztvevő cégek virtuális kiállításával rendezte meg március 31-április 1-én „Az ipar napjai Debrecenben” című közös online konferenciáját a város és a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Kara (MK).

A program a koronavírus miatt kialakult járványhelyzet ellenére is megteremtette a lehetőséget a város gazdaságfejlesztési terveinek, az egyetem műszaki képzésének, fejlesztési elképzeléseinek, valamint a Debrecenben és a régióban működő cégek tevékenységének bemutatására.

A rendezvény nyitónapján plenáris ülésen mutatkoztak be online előadások keretében a város és az egyetem vezetői mellett az ipari szereplők.


– A mostani alkalom több szempontból is eltér a korábbiaktól, de talán a jelenlegi helyzetben még fontosabb számba venni az elért eredményeket, amelyeket a nehéz körülmények között is sikerült elérni az elmúlt esztendőben – fogalmazott megnyitójában Ailer Piroska.


A DE műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese az egyetem és a Műszaki Kar járműiparhoz kapcsolódó eredményeit ismertetve kiemelte az oktatók kimagasló tudományos tevékenységét, emellett beszámolt arról, hogy a sikeres akkreditációt követően a 2020 szeptemberétől indult járműmérnöki alapszakon mintegy 40 hallgató kezdte meg tanulmányait, akik a gépjárművek működésével, felépítésével és gyártásával kapcsolatos ismereteket szerezhetnek meg a következő években.


Az infrastruktúra-fejlesztés területén elért eredményekkel kapcsolatban a rektorhelyettes bejelentette: végső fázisába ért a Vezér utcai Egyetemi Innovációs Parkba tervezett új, járműipari épület tervezése, ahol mintegy 2500 négyzetméteren az oktatótermek mellett több laboratórium, egyedülálló tesztpadok, műszerek és műhelyek kapnak majd helyet, segítve mind az oktatást, mind pedig a kutatómunkát.


„Debrecen jelen és jövője” című előadásában Papp László polgármester a tavaly bemutatott komplex városfejlesztési, -építési stratégia legfőbb pontjairól számolt be.


– Debrecen abban a helyzetben van, hogy évről-évre valóban képes újabb, és újabb eredményeket felmutatni, amelyekről érdemes beszámolni. Két évtizeddel ezelőtt azt tűztük ki célul, hogy első lépésben Debrecen Észak- és Kelet-Magyarország legmeghatározóbb városává nője ki magát, második lépésben pedig azt, hogy egy nemzetközi régió meghatározó központjává váljon, legyen szó gazdaságról, kereskedelemről, közlekedésről, oktatásról, vagy kultúráról egyaránt, amelynek elképzeléseit a Debrecen 2030 városstratégiai programban foglaltunk össze – mondta a polgármester.


Papp László kiemelte, hogy a Debreceni Egyetem azon kevés felsőoktatási intézmény közé tartozik, amely intenzív gazdasági és iparfejlesztési politikát folytat, ennek kapcsán a Debrecen 2030 jelentős, 100 millió eurós oktatási programot is tartalmaz, amely a középfokú intézmények mellett elsősorban a járműiparhoz kapcsolódóan az egyetem mérnökképzésének fejlesztését is támogatja.


A város terveinek ismertetése után az egyetem műszaki képzésének fejlesztési elképzeléseit mutatta be Husi Géza, a Műszaki Kar dékánja. A képzési kínálat, a hallgatói létszám alakulása, az angol nyelvű képzés egyre növekvő népszerűsége mellett a dékán kitért a kar meglévő oktatási szárnyának felújítására, valamint bővítésére a Virág utcán, ahol mintegy 3500 négyzetméteren tanszékek, laborok és szemináriumi helyiségek kapnak majd helyet. A tervezett beruházások várhatóan az elkövetkező két évben valósulnak meg.


A plenáris ülésen bemutatkozott többek között a különféle szenzorokat és szenzorrendszereket előállító Sensirion Hungary Kft., a légi járművek gyártására szakosodott Oerlikon Eldim Kft., az ipari gépek, berendezések üzembe helyezésére specializálódott SCADA Kft., valamint a Schaeffler debreceni gyára, az FAG Magyarország Ipari Kft. is.


A kétnapos rendezvény keretében tartották a MK tanszékeinek, intézeteinek szakmai tanácskozását, ezzel párhuzamosan pedig 30 cég, köztük a Diehl Aviation Hungary, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., az FAG Magyarország Ipari Kft., a Manz Hungary Kft. és a Michelin Hungária Kft. is bemutatkozott  – a Debreceni Egyetem Műszaki Karának történetében első alkalommal - virtuális kiállítás formájában, a kibertérben.


A plenáris ülés, a bemutatkozó előadások és a kiállítások anyaga letölthető és megtekinthető a https://konferencia.unideb.hu/hu/teljes-rendezveny-az-ipar-napjai-debre… oldalon. A kiállítás hangulatát tükröző videó pedig a https://www.youtube.com/watch?v=h8JSdFsiZpQ  linkre kattintva érhető el.


A rendezvény az EFOP-3.4.4-16-2017-00023 azonosító számú projekt keretében valósult meg.


Sajtóiroda - BZs