Egyetemisták mentorként

Rekordszámú, több mint 100 hallgató végezte el a Debreceni Egyetemen a Tanítsunk Magyarországért program féléves kurzusát, így ők mentorként segíthetik az általános iskolásokat. A 302 mentorált és mentoraik a kedden kezdődött táborban ismerkednek egymással.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott Tanítsunk Magyarországért program keretében szeptembertől mintegy 1200, a munka és továbbtanulási lehetőségektől távoli kistelepülésen élő 7-8. osztályos mellé szegődik mentor, aki tanulmányai sikeres elvégzésében és a pályaválasztásban segíti a diákot.  Mentor csak az lehet, aki elvégzi a Tanítsunk Magyarországért egyetemi kurzust a programban részt vevő négy egyetem (Debreceni Egyetem, Miskolci Egyetem, Nyíregyházi Egyetem, Pécsi Tudományegyetem) egyikén.

- A mi dolgunk, hogy megmutassuk a fiataloknak, mennyi lehetőség áll előttük, ha kitartóak, szorgalmasan tanulnak, és törekednek álmaik megvalósítására. Ez a program arról szól, hogy a diákok élményeket szerezzenek, és utána sikeresek legyenek az életben és a munkaerőpiacon is – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a program debreceni táborának megnyitóján.

A Debreceni Egyetemen 106 hallgató végezte el a féléves kurzust. Ők először a táborban találkoztak mentoráltjaikkal. Az általános iskolásokat Pintér Ákos köszöntötte a Dóczy utcai egyetemi sportközpontban. A rektorhelyettes kiemelte, hogy a Debreceni Egyetem számtalan lehetőséget kínál a diákoknak, és reményét fejezte ki, hogy a résztvevők közül minél többen választják majd az intézményt.

Az általános iskolások hetente kapnak támogatást a mentoroktól, akik segítik őket a tanulmányaikban, és bemutatják nekik, hogy az országban milyen sok lehetőségből választhatnak. A mentor feladata rávezetni a diákot, hogy tanulással többre juthat. A mentorálás előnye, hogy a fiatalok könnyebben fogadnak el tanácsot egy korban hozzájuk közelebb állótól, aki akár példakép is lehet.

- A felelősségteljes gondolkodás számunkra is nagyon fontos, és szeretnénk, hogy az általános iskolás diákok kortárs mentorra találjanak az egyetemisták személyében. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata a debreceni esemény megszervezésében vett részt – ismertette Bognár István Ádám, a DEHÖK elnöke.


A táborba többek között Biharkeresztesről, Bagamérból, Álmosdról érkeztek általános iskolások. A mentorok és a mentoráltak játékos csapatversenyeken ismerkednek egymással. A Debreceni Egyetemről olyan sok mentor jelentkezett, hogy három turnust is tartanak, július 8-a és 10-e, 11-e és 13-a, valamint 15-e és 17-e között.

Sajtóiroda - CzA