Fókuszban a fémorganikus katalízis

Nemzetközi tudományos tanácskozással köszöntötték a fizikai kémia jeles professzorát, Joó Ferencet 70. születésnapja alkalmából a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, a Kémiai Intézet és a Fizikai Kémiai Tanszék vezetői, kollégái, pályatársai.

A spanyolországi Oviedo és Almería egyetemeiről, a fővárosi BME-ről, a Szegedi Tudományegyetemről és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjából is érkeztek előadók arra a nemzetközi konferenciára, amelyet a Debreceni Egyetem neves vegyész professzorának, Joó Ferencnek a 70. születésnapja alkalmából tartottak május 17-én, pénteken a DAB Székházban.

A tanácskozást Bazsa György professor emeritus, a DE TTK Fizikai Kémiai Tanszék korábbi vezetője nyitotta meg, aki A számok beszélnek című előadásában felidézte Joó Ferenc életútját, kitérve az oktatói, a tudományos és a vezetői tevékenységére. Külön kiemelte a hazai és külföldi professzori ösztöndíjakat, a kitüntetéseket és elismeréseket, illetve az oktatáshoz kapcsolódó 18 PhD- és 36 diplomamunka-témavezetést, valamint a tudományos munkát fémjelző 197 közleményt és 5180 hivatkozást.

Kun Ferenc dékán köszöntőjében rámutatott, hogy a 70 éves professzor pályája elválaszthatatlan az idén ugyancsak 70 éves Természettudományi és Technológiai Kar történétől. Az intézményben eltöltött 47 évben a fizikai kémia oktatásának valamennyi területén dolgozott. Az oktatás érdekében végzett munkájának kiemelkedő szakasza volt, amikor 2004-től 2007-ig az egyetem oktatási rektorhelyettesként tevékenykedett.

- Egy nagy tudósnak nemcsak a kutatásban, de a mindennapi oktatásban és a tudományos utánpótlás nevelésében is helyt kell állnia, Joó Ferenc pedig egy tökéletes példa erre. Fiatal tudósok sokaságát indította el és támogatta pályája során, példaértékű munkát végezve – hangsúlyozta Kun Ferenc.

Várnagy Katalin, a DE TTK Kémiai Intézetének igazgatója felidézte, hogy Joó Ferenc 14 éven keresztül vezette a Fizikai Kémiai Tanszéket, meghatározó szerepet játszott az intézetben folyó tudományos munkában: 1997-től 2009-ig a Kémiai Doktori Iskola vezetője, illetve az iskolán belül a Reakciókinetika és katalízis program vezetője volt.


Fülöp Ferenc, az MTA Kémiai Tudományok Osztályának elnöke beszédében a terület meghatározó alakjának nevezte Joó Ferencet, aki két periódusban dolgozott az osztály elnökként és elnökhelyettesként is.

A köszöntők után három szekcióban hallhatták a résztvevők a nemzetközi és hazai szakemberek előadásait a fizikai kémia és a fémorganikus katalízis számos témájában.

Sajtóiroda - TPL