Őszközépünnep Debrecenben

Idén már hatodik alkalommal rendezi meg Debrecenben a hagyományos Kínai Őszközépünnepet a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézete. A belváros szívében, a Batthyány utcán felállított színpadon zenés-táncos produkciók köszöntik szeptember 26-án, szombaton a tradicionális fesztivált.

A több ezer éves hagyományokra visszatekintő ünnepet a holdnaptár szerint a nyolcadik holdhónap tizenötödik napján rendezik. Ilyenkor összegyűlnek a családok, hogy közösen élvezzék a Hold fényét, és kifejezzék vágyukat, kívánságukat egy jobb életre. Az esemény jellegzetes étele a holdsütemény, amelyet meg is kóstolhatnak a rendezvény résztvevői a szervező DE BTK Konfuciusz Intézet és a Deutsches Kulturforum Debrecen OTT-HOME International Meeting Point jóvoltából.

A programok már délelőtt elkezdődnek: az OTT-Home Batthyány utca 24. szám alatti székházában délelőtt 10-től Mandarin Matiné Klub - kulturális és kézműves foglalkozás - várja a gyerekeket, a szülők pedig megismerkedhetnek a kínai teaszertartás titkaival.

Ugyanitt este lehetőség nyílik a tradicionális kínai viseletek felpróbálására, amelyeket később „divatbemutató” keretében is meg lehet majd csodálni a Kínai Hallgatók Szövetségének jóvoltából.

Az utcafesztivál 18 órakor kezdődik. A színpadon most is fellépnek a Táncoló Tündérek, vagyis a Konfuciusz Intézet magyar és külföldi hallgatóiból három éve alakult Dancing Fairies tánccsapata és nem maradnak el az énekes, zenés produkciók sem.

- Debrecenben az intézet oktatóinak és hallgatóinak kezdeményezésére 2020 óta tartjuk meg az ünnepet, erősítve ezzel is a különböző nemzetek, kultúrák közötti kapcsolatot. A Debreceni Egyetemen jelenleg csaknem félezer kínai hallgató tanul, akik számára hazájuktól távol is fontos hagyományaik megtartása, egyben azok megismertetése annak a városnak a lakóival, akik ha csupán ideiglenesen is, de egyetemi éveik alatt a város polgáraiként fogadták be őket – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Kovács László Erik, a DE BTK Konfuciusz Intézet igazgatóhelyettese.

A lampionokkal díszített Batthyány utcán kínai kirakodóvásár és ételstandok várják a közönséget, akik természetesen megkóstolhatják majd az ünnepet jelképező holdsüteményt is.

A program DJ Maci – ezen az estén Panda Maci – jóvoltából fergeteges kínai disco-val zárul a Batthyány utcai színpadon.

A részletes program az egyetemi honlap https://hirek.unideb.hu/oszkozep-unnep oldalán olvasható, de bővebb információ található az esemény Facebook-oldalán is, a https://fb.me/e/42S62uON3 linken.

Sajtóközpont – BZs

 

 

Last update: 2026. 09. 23. 09:09