A jövő mérnökeit avatták a Debreceni Egyetemen

Új mérnökgenerációt indított el szakmai pályáján a DE Műszaki Kara. Több mint háromszáz hallgató vette át diplomáját szerdán a Főépület Díszudvarán rendezett magyar és angol nyelvű ünnepségeken, ahol kitüntetéseket, elismerések is átadtak.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán (DE MK) összesen 352 hallgató szerzett oklevelet a most zárult szemeszterben. Nappali tagozaton 195, levelezőn pedig 166 újonnan végzett építész-, építő-, gépész-, jármű-, mechatronikai, környezet-, sport-, létesítmény-, település- és villamosmérnök, valamit műszaki menedzser teljesítette sikeresen a követelményeket a kar alap- és mesterszakjain, valamint szakirányú továbbképzésein.  

A Műszaki Kar diplomaátadó ünnepségén Husi Géza dékán kiemelte: a Debreceni Egyetemen képzett mérnökök tudása kiemelkedő, az intézmény idén a világ legjelentősebb egyetemi rangsorában, a QS rangsorban az 563. helyezést érte el, tehát a világ legjobb két százalékában tartják számon. 

Hozzátette, hogy a Debreceni Egyetem Műszaki Karán egy egész életpálya végigjárható, hiszen az alap-, mester- és szakirányú továbbképzéseken túl fél éve már doktori iskola is várja a hallgatókat korszerű és gyakorlatorientált oktatással. 

- Az alapképzésben a ma ismert technológiát oktatjuk, a mesterképzésben részt vevőknek pedig a jövő technológiáját próbáljuk tanítani. Persze azt nem tudjuk, milyen lesz a jövő technológiája, de azt igen, milyen készségek, képességek, kompetenciák kellenek ahhoz, hogy az itt jelenlévők tíz, húsz, harminc év múlva a jövő technológiáját, társadalmunk műszaki fejlettségét meghatározzák – hangsúlyozta ünnepi beszédében Husi Géza


A hallgatók eskütételét az oklevelek, majd a kitüntetések átadása követte. A kari és hallgatói elismeréseken túl a Hajdú-Bihar Vármegyei Építész Kamara által alapított Borsos József Diploma Díj is gazdára talált, melyet Herczeg Tamás építészmérnök a Kék Doboz című diplomatervéért és Illyés Anikó okleveles építész a Közösségi átjáró című diplomatervéért vehetett át. 

A Műszaki Kar a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi docensi címét adományozta Hegymegi Tamásnak, a HUNÉP Zrt műszaki igazgatójának, az intézmény címzetes egyetemi tanári címét pedig Baizhan Li, a Cohngqing Egyetem professzora kapta meg. 

Sajtóközpont-TB