Kortalan kapcsolat – ez az Alumni!

Átlépte a húszezret, és folyamatosan emelkedik a Debreceni Egyetem regisztrált alumni tagjainak száma. Az Alumni Központ célja, hogy az egykori hallgatók évek múltán is élő, aktív kapcsolatban maradjanak az Alma materrel.

A Debreceni Egyetemen 2011 óta működik szenátusi jóváhagyással, szervezett formában az Alumni Központ, melynek elsődleges célja, hogy összefogja az intézmény és a jogelődök egykori diákjait, munkatársait, életben tartsa az Alma mater és egykori hallgatói, oktatói, dolgozói kapcsolatát.

- A diploma átvételével megszűnik az aktív hallgatói élet, de ez nem jelenti azt, hogy a kapcsolatnak is meg kell szakadnia, hiszen az egyetemhez kötődő intézmények dolgozójaként, másoddiplomát szerző öregdiákként, vagy egyszerűen csak a nosztalgikus kötődés életben tartásával minden volt diák számíthat az intézményre – mondta az unideb.hu portálnak Rőfi Mónika.

A Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője kiemelte a szakmai rendezvényeket, a különböző találkozási alkalmakat, az elsősorban alumnusok számára készülő DEjavu magazint, és a jubileumi diplomaosztókat, amelyeken az arany-, gyémánt-, vas-, rubin- és platinadiplomájukat vehetik át az egykori végzősök. A központ munkatársai azon fáradoznak, hogy az Alumni Közösség tagjai is ugyanolyan egyetemi polgároknak érezzék magukat, mint az itt tanulók, dolgozók: kedvezményesen használhassanak egyetemi szolgáltatásokat, közösségi programokon vegyenek részt, mint a yoUDay vagy a Családi Nap.

- Minden évben elismerjük azt a vállalatot, amely a legtöbbet tett az egyetem hallgatóinak foglalkoztatásáért, a munkaerőpiaci szereplés támogatásáért. A tanévnyitón átvett Alumni-díjra nagyon büszkék az eddigi díjazottak: a TEVA Magyarország Zrt., az IT Services Hungary Kft. és a Richter Gedeon Nyrt. – sorolta Rőfi Mónika.

Az alumni közösség száma mára meghaladta a 20 ezer főt, és folyamatosan gyarapszik, elsősorban a kelet-magyarországi régió (Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szeged) nagyvárosaiban és Budapest környékén telepedtek le, és élnek a volt hallgatók. A központ olyan szolgáltatások kialakítását tervezi – együttműködve az egyetem más egységeivel –, amelyeket lakhelytől függetlenül bárki igénybe vehet.

- Az egyetem számára is fontos, hogy visszajelzést kapjon egykori diákjai sorsának alakulásáról, hogy nyomon tudjuk követni szakmai előrehaladásukat, pályafutásukat, egyben lehetőséget teremtsünk arra is, hogy tájékozódhassanak az intézményben folyó oktatási, tudományos és szakmai munkáról. Emellett információkat tudunk adni a programokról, eseményekről, és segítséget nyújthatunk a különböző szakmai és közösségi rendezvények megszervezéséhez is – hangsúlyozta Pintér Ákos általános rektorhelyettes.

Az elmúlt évben a Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítvány támogatói az 1%-os felajánlásoknak köszönhetően 11 olyan rendezvényt támogattak, amelyek egykori egyetemi polgárok találkozóját, az Alma Materben tett látogatásukat biztosította.

Az egykori hallgatók az egyetem Alumni Központjának közeljövőben megújuló honlapján találhatnak információt a szervezet működéséről, a programokról és felhívásokról.

Sajtóiroda - BZs