Indul a Szenior Egyetem újabb tanéve

Folytatódik a Szenior Egyetem előadás-sorozata a 2024/2025. tanév őszi félévében a Debreceni Egyetemen (DE). Első alkalommal október 11-én, pénteken 16 órai kezdettel Pósán László, a DE Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének professzora tart előadást Tudomány és mágia a középkorban címmel az Élettudományi épület F015-016 termében (Debrecen, Egyetem tér 1.).

A Debreceni Egyetem Oktatási Főigazgatóság és a Bölcsészettudományi Kar közös szervezésében 2017-ben indított program célja az élethosszig tartó tanulás támogatása, amellett a rendezvények az ismeretszerzésen túl az idősebb generáció számára egyben a társasági élet lehetőségét is biztosítják.

A Szenior Egyetem elmúlt hét tanévének sikere bizonyítja a sorozat népszerűségét, hiszen az évek során több mint kétezer résztvevő regisztrált a különböző témájú előadásokra.

- A Debreceni Egyetemen felhalmozott tudásanyag nem szolgálhatja csupán az oktatás céljait, szeretnénk inkább minél szélesebb körben bemutatni az itt született kutatási eredményeket. Ennek érdekében hoztuk létre a Szenior Egyetemet, amely – az intézmény harmadik missziós tevékenységével összhangban – elsősorban az idősebb korosztály számára biztosítja az ismereteket a legfrissebb tudományos újdonságokról és érdekességekről – mondta el a hirek.unideb.hu portálnak Pósán László, a Szenior Egyetem szakmai vezetője.

A DE BTK Történelmi Intézetének professzora jó példával jár elől, hiszen vállalta az idei tanév nyitóelőadását, amelynek témája a tudomány és a mágia kapcsolatát vizsgálja a középkorban.

A szervezők a programokat mindazoknak kínálják, akik szívesen fejlesztenék tudásukat a tudomány, a technika, a művészetek köréből.

Az ingyenes kurzus időtartama két félév, amely végén a résztvevők igazolást is kapnak, ennek kibocsátása azonban regisztrációhoz és részvételhez kötött.

Bővebb információ és regisztráció a Szenior Egyetem https://unideb.hu/szenior-egyetem oldalán.

 

A DE Szenior Egyetem 2024/2025. tanév őszi félévének programja:

2024. október 11., péntek 16 óra:

Tudomány és mágia a középkorban

Előadó: Pósán László (egyetemi tanár, DE BTK Történelmi Intézet)

 

2024. október 25., péntek 16 óra

Algavirágzások, algatoxinok a klímaváltozás fényében

Előadó: Vasas Gábor (tanszékvezető egyetemi tanár, DE TTK Növénytani Tanszék)

       

2024. november 8., péntek 16 óra

Egészségipari multidiszciplináris K+F a Debreceni Egyetemen és ezek társadalmi jelentősége

Előadó: Bácskay Ildikó (egyetemi tanár, dékán DE GGYK Gyógyszertechnológiai Tanszék)

 

2024. november 22., péntek 16 óra

Korral járó mozgásszervi betegségek

Előadó: Szekanecz Zoltán (tanszékvezető egyetemi tanár, DE ÁOK Reumatológiai Tanszék)

 

2024. december 6., péntek 16 óra

A környezetvédelem aktuális kérdései és kihívásai

Előadó: Kéki Sándor (tanszékvezető egyetemi tanár, dékánhelyettes, DE TTK Alkalmazott Kémiai Tanszék)

Az előadások helyszíne: Debreceni Egyetem Élettudományi épület F015-016 terem (Debrecen, Egyetem tér 1.).

 

Sajtóközpont - BZs