Ókortudomány a 21. században

Ókortörténet, klasszika-filológia és régészet témakörben tartottak könyvbemutatót és előadásokat a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetében. A szerdai programot a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemmel való együttműködés keretében rendezték meg.

A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete között több éve indult el egy együttműködési program, a debreceni intézménytől Papp Klára, Orosz István, Barta János, a kolozsvári egyetemtől pedig Egyed Ákos és Sipos Gábor, Pál Judit professzorok kezdeményezésére. A közös munkába az elmúlt évben a régészek, ókortörténészek is intenzíven bekapcsolódtak.

- A program többek között közös ókortörténeti, régészeti kutatásokat jelent. A kolozsvári hallgatók egy része a Debreceni Egyetemre jön továbbtanulni és itt vesz rész PhD-képzésben. Kölcsönösen órákat tartunk egymás intézményeiben, régészetet, ókortörténetet, görög történelmet, közös publikációink vannak, és több közös kötet is jelent meg az elmúlt időszakban – ismertette Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének docense.

Az egyik kötet témája a vallási turizmus. Az ezzel foglalkozó kutatóprogramot Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese, a Néprajzi Tanszék egyetemi tanára vezeti.

- A közös kutatások témája a vallás, a vallási terek, a szenthelyek, a vízkultusz. Közös konferenciákat is szervezünk ezekben a témakörökben - mondta el Bartha Elek.

Molnár-Kovács Zsolt a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének tanszékvezetője pedig arról beszélt, hogy a közös munkával jelentős eredményeket érhetnek el, így azokat a hiányosságokat is pótolhatják, amelyek az egyes intézmények pénzügyi, illetve humánerőforrás-kereteit meghaladják.

- Komoly tudományos fórumokat teremt ez az együttműködés. Fontos a közös források felkutatása és a szellemi energiák egy irányba terelése, amely reményeink szerint előre viheti a történelem- és régészettudományt – hangsúlyozta Molnár-Kovács Zsolt, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének tanszékvezetője.


A szerdai könyvbemutatón debreceni és erdélyi régészek, kutatók, történészek, valamint egyetemi hallgatók vettek részt.


Sajtóiroda-CzA