Akadémiai díj az ifjú kutatónak

Tizennyolc fiatal kutató – köztük a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanészékének adjunktusa, Valkó Orsolya – vehette át az MTA kutatóközpontjaiban és kutatócsoportjaiban dolgozó 35 év alatti tudósok elismerését, az Akadémiai Ifjúsági Díjat.

Az Akadémiai Ifjúsági Díjat a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára alapította 1972-ben az akadémiai tudományos kutatóhelyen dolgozó, 30 év alatti fiatal kutatók szakmai munkájának ösztönzésére és a kiemelkedő tudományos eredmények elismerésére. Az Akadémiai Ifjúsági Díj célja elsősorban a pályamunkájuk és intézeti igazgatójuk minősítése alapján arra érdemes fiatal kutatók minél nagyobb számban való elismerése, tudományos munkájuk ösztönzése, támogatása. 1983-tól a pályázók korhatára 35 évre emelkedett.

A tavaly beérkezett pályaműveket a tudományterületileg illetékes szakbizottságok rangsorolták, és véleményük alapján az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa alakította ki a díjazásra vonatkozó javaslatát. Ennek figyelembevételével az Akadémia elnöke döntött a díjazottak személyéről.

Az élettudományok területén Valkó Orsolya, az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport tudományos munkatársa, a Természettudományi és Technológiai Kar Ökológiai Tanszékének adjunktusa „Kontrollált égetés – új lehetőség a gyepek természetvédelmi kezelésére” című pályamunkájáért részesült az elismerésben.

MTA/Sajtóiroda

Fotók: mta.hu/Szigeti Tamás