Tóth Vera: az elvekből nem szabad engedni

Tóth Vera mesélt sikeres karrierútjáról, élettörténetéről a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézet Könnyű(?) Zenész ÉLETutak című sorozatának legutóbbi estjén az oDEon egyetemi színházban. A népszerű énekesnő pályájának nehézségeiről, a zene iránti feltétel nélküli szeretetről és alázatról, valamint arról is beszélt, hogy minden énekesnek a saját zenei útját kell járnia, hiszen a megalkuvás a legtöbb esetben zsákutcába vezet.

Minden alkalommal olyan előadók jelennek meg az oDEon színpadán, a nagysikerű Könnyű(?) Zenész ÉLETutak interjúsorozatban, akik nem csak zenészként, előadóművészként ismertek, de személyes történetük révén is képesek példát mutatni a Debreceni Egyetem hallgatóinak. A főként egyetemistáknak szóló, de a nagyközönség számára is nyitott program célja az életre nevelés mellett az, hogy az ismert művészek tapasztalatai alapján irányt mutasson a fiataloknak és ösztönözze, motiválja őket a siker elérésére. Csütörtök este az ország egyik legtehetségesebb és legelismertebb énekesnője, Tóth Vera volt a vendég, aki számára nincsenek műfaji korlátok az éneklésben, legyen szó dzsesszről, rockról, popról, musicalről vagy éppen színházi produkcióról, mindenben otthonosan mozog. 

Tóth Vera a 2003/2004-es Megasztár győzteseként vált ismertté, mint mondta, ezek a televíziós műsorok ma már nem feltétlenül a tehetségekről, sokkal inkább a show-ról szólnak. 

- Egyre több a tehetség Magyarországon, az internetet felfedezve rengeteg fiatal mutatja meg magát, és ehhez már nem is feltétlenül kellenek tehetségkutató műsorok, melyek színvonala az utóbbi években jelentősen visszaesett. Korábban az énektudásról, a karakterekről szóltak ezek, szerencsére a pozitív trend mostanában kezd visszatérni, hiszen az emberek igénylik a minőséget. A Megasztárban nyertes előadók kivétel nélkül a pályán maradtak és sikeresek lettek, ez annak tudható be, hogy akkoriban ténylegesen a teljesítmény volt fókuszban – mondta Tóth Vera.

Beszélt arról is, hogy ha egy fiatal énekes sikeres akar lenni, kézben kell tartania a karrierjét, irányítania kell és meg kell találnia az igazi hangját, miközben a kompromisszumtól sem szabad megijedni.

- Megjártam minden utat, a zenei mainstream világától a falunapokon át mindenhol voltam, majd meg kellett küzdenem a kiégés nehézségeivel. Tíz évvel a Megasztár-győzelem után klubokban, kevés ember előtt énekeltem és szinte elölről kellett kezdenem mindent. Ha valamire tartja magát az ember és nem a megfelelő utat járja, akkor könnyen elveszítheti az egyensúlyt a szakmájában. Huszonévesen még nem féltem annyi mindentől, mint később, lelkes voltam és motivált, képes voltam újrakezdeni, és idővel egyre többen voltak kíváncsiak rám. Mérlegeltem, mi a jó nekem, és ennek köszönhetően megtaláltam a saját utamat. Sosem voltam az az ember, aki mindenáron követni akarja a zenei trendeket, nem akartam engedni az elveimből, ami bár okozott nehézségeket a karrieremben, hiszen arra is vágytam, hogy játsszák a rádiók a zenéimet, és több ezren jöjjenek a koncertjeimre. Végül beláttam, nekem nem ez az utam, hanem meg kell találnom saját magamat a zenében. Minél jobban megleli az ember önmagát, annál jobban kinyílik a világ – fogalmazott az énekesnő. 

Mint mondta: a színpadon állni különleges kihívás, nagy bátorság kell hozzá. Hiába rendelkezik több évtizedes tapasztalattal, olykor még ma is izgalommal tölti el, ha ki kell lépnie a rivaldafénybe. 

- Az énekesek, az előadóművészek leginkább egy nyílt sebre hasonlítanak, ultraszenzitív személyiségek, akik kiállnak az emberek elé és teljes valójukban megmutatják magukat. Meg kell érteni, hogy a világ nem egy burok, a színpad pláne nem az, minden fiatal előadóművésznek fel kell dolgoznia, hogy az ő élete más, nem tud elbújni. Az ezzel kapcsolatos szorongásokat sosem lehet teljesen leküzdeni, sőt, ezeknek a természetes érzéseknek az intenzív hatására születhetnek a legértékesebb művészi eredmények – hangsúlyozta Tóth Vera.

Sajtóközpont - BZ