A tőzsde szerepe és az AI hatásai a középpontban a GTK-n

A tőzsde egy szent dolog – hangzott el a Gazdaságtudományi Karon tartott előadáson, melyen Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója vázolta fel a Debreceni Egyetem hallgatói, oktatói és munkatársai számára, mi is az a tőzsde, milyen szerepe van a gazdaságban és kik a szereplői. A PwC Németország partnere, Mark Dinko Orlic pedig a Generative AI-ról beszélt.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar kiemelt feladatának tekinti a régió vállalataival, intézményeivel és szakmai szervezeteivel történő kapcsolattartást és együttműködést. Az egyik jelentős partnerrel, a PwC Magyarországgal való kooperáció nyomán két előadásra is sor került a GTK-n. A PwC Németország üzlettársa, Mark Dinko Orlic Generative AI címmel tartott prezentációt, míg Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a tőzsde és a tőkepiacok iránti érdeklődést keltette fel.

Mark Dinko Orlic előadása kezdetén egy gyors felmérésre hívta a jelenlévőket. Először be kellett jelölniük, szerintük egy tízes skálán mennyit változtak az elmúlt tíz évben az értékeik, hiedelmeik és preferenciáik, majd pedig azt, hogy az elkövetkezendő évtizedben vajon mennyit formálódnak majd ezek. Az eredmény alapján a többség azt gondolta, többet változtak a múltban, mint a jövőben fognak. Mint kiderült, a kérdések alapja egy, a Harvard Egyetemen készült kutatás, melyben hasonló eredményre jutottak. 

- Ez azért probléma, mert a felgyorsult változások idejét éljük, amelyek soha nem voltak ilyen gyorsak, mint most, és paradox módon soha többé nem lesznek ilyen lassúak. Fel kell ismernünk, hogy mi is változni fogunk és sokkal gyorsabban fogunk változni, mint a múltban. A nyomtatás európai megjelenése (1452) óta a világ az egyre több információ megosztására összpontosít. Az internet megjelenésével az információmegosztás soha nem látott csúcsokra ért, a mobilunk segítségével pedig a világon szinte minden információhoz hozzáférhetünk. 2022 novemberében az Open AI Chat GPT 3.5 modelljének megjelenésével aztán az információs korszakból a tudás korszakába mozdult az emberiség. Nagy kérdés, miként reagáljunk a gyorsuló technológiákra. Nem gondolom, hogy a mesterséges intelligencia elveszi majd az emberek munkáját, sokkal inkább új üzleti modelleket tesz lehetővé – mondta el a szakember, aki úgy véli, a leglényegesebb az élethosszig tartó tanulás, fontos, hogy folyamatosan képezzük magunkat és tartsunk lépést a korral. Arra is fény derült, hogy jelenleg a jogi és adótanácsadó cégek jelentős mértékű szakemberhiánnyal küzdenek.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatójának prezentációja előtt a Debreceni Egyetem rektora, Szilvássy Zoltán köszöntötte az érdeklődőket. 

- Úgy látom, a hallgatóság körében jelen vannak a Gazdaságtudományi Kar, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Bölcsészettudományi Kar diákjai is, ami egyfajta jelzés is vezérigazgató úr felé, hiszen azt mutatja, hogy a Debreceni Egyetem egy multidiszciplináris intézmény, ahol a különböző tudományok oktatói mellett a hallgatók is együttműködnek – jegyezte meg a rektor, aki a tőzsdét szent dolognak tartja. 

Mint megjegyezte: korábban elemzőként maga is részt vett pénzügyi tranzakciók előkészítésében, és úgy véli, gazdasági szempontból talán ma a legnagyobb értékteremtő tényező a tőzsde.

Végh Richárd szerint is roppant izgalmas a tőzsde világa, amely bizonyos értelemben egyet jelent a sikerrel, hiszen a vállalatok számára a tőzsdei jelenlét a legmagasabb szintű megmérettetés. A tőzsde szerepe a gazdaságban című előadásában ugyanakkor a vezérigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy annál azért kevésbé dramatikusak a mindennapjaik, mint ahogyan azt a hollywoodi filmek láttatják.

Kiemelte, hogy amikor a világ változik, a piac is változik, egy-egy nagyobb esemény, mint például a Covid-járvány vagy az orosz-ukrán háború kirobbanása alaposan megbolygat mindent.

Az igazgató rövid áttekintést adott arról, miként is alakultak ki a börzék, mi a szerepük és kik a szereplőik. Nemzetközi vonatkozásban az elsődleges és a másodlagos piacokról is szót ejtett. Rávilágított Ázsia előretörésére, de arra is, hogy az Egyesült Államok több tekintetben továbbra is tartja vezető szerepét, Európa viszont lemaradóban van. Elmondta: úgy látják, a következő évtizedben nőni fog a tőzsde és a tőkepiac szerepe. Arra is magyarázatot adott, miként lehetséges, hogy a különböző kihívások ellenére tavaly a BUX index 38 százalékos növekedést ért el. A vezető a BÉT működését, jelentőségét is részletesen bemutatta, külön kitért a hazai vállalkozásokat támogató mentorprogramjukra, illetve arra is, hogy mit tesznek a magyarországi tőkepiac fejlődése érdekében.

A tartalmas prezentáció után kerekasztal-beszélgetés következett. Erdey László, a DE GTK dékánhelyettese moderálása és részvétele mellett Orbán Ildikó, a DE GTK Számviteli és Pénzügyi Intézet Számviteli nem önálló Tanszék vezetője, Halmosi Gábor, a PwC Könyvvizsgáló Kft. cégtársa, valamint Végh Richárd diskurált. 

Szó esett a befektetői bizalomról, az IFRS-beszámolókról, azok költségeiről, bonyolultságáról és többletértékeiről, melyek a befektetők számára is lényegesek. Ezek mellett azt is megtudhatták az érdeklődők, fel van-e készülve a szakma a globális pénzügyi piacokon is jelen lévő technológiai fejlődésre. Izgalmas kérdés volt például, hogyan lehetséges a kriptovaluták megbízható és valós értéken történő számviteli nyilvántartása, ami a könyvvizsgálati szakma számára is jelentős dilemmát okoz.

 


Sajtóközpont - KSzD