Erősödő magyar-ukrán kapcsolat

Csaknem tíz éves közös munka eredményeként együttműködési megállapodást kötött a Bölcsészettudományi Kar és az Ukrán Nemzeti Pedagógia Akadémia Innováció és Menedzsment Egyeteme.

Az Ukrán Nemzeti Pedagógia Akadémia Innováció és Menedzsment Egyetem Nyári Akadémiájának keretében június 28-án, szerdán közoktatási dolgozókból, tanárokból, PhD-hallgatókból álló 60 fős delegáció látogatott a Debreceni Egyetem BTK Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetébe. A konferencián előadások hangzottak el a magyarországi és európai mobilitási lehetőségekről, a hazai és európai oktatáskutatási életbe való bekapcsolódás módjairól.

- Az ukrán intézményekkel való együttműködés során olyan kárpát-medencei oktatási tér jöhet létre, amely segíti a közös munkát mind a képzés, mind a mobilitás, valamint a közös kutatási programok során – mondta az unideb.hu portálnak Juhász Erika, a Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék tanszékvezetője.

A két ország erősödő kapcsolata a hallgatói létszámadatokban is megmutatkozik.

- Az elmúlt években örvendetesen emelkedett a Debreceni Egyetemen tanuló ukrán hallgatók száma, ami mára meghaladja a 260 főt. Ebből több mint 30-an alap- illetve mesterszakon, és ugyanennyien a doktori programban PhD-hallgatóként folytatják tanulmányaikat a Bölcsészettudományi Karon – emelte ki Forisek Péter, a BTK oktatási dékánhelyettese.

Az ukrán partner főként az oktatásfejlesztés terén számít a Debreceni Egyetem tapasztalataira, amelyet saját képzési rendszerükben hasznosítanának.

- Ukrajnában jelenleg zajlik az oktatás átalakítása, az Új Ukrán Iskola program. Ennek megvalósításához kapunk segítséget a Debreceni Egyetemen, ahol új ismereteket szerezhetünk a továbblépéshez, ami közelebb vihet bennünket Európához – hangsúlyozta Olejnyik Vaszil, az Ukrán Nemzeti Pedagógia Akadémia Innováció és Menedzsment Egyetemének (Kijev) rektora.


A találkozón együttműködési megállapodást írt alá a Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet és a kijevi egyetem képviselője.

Sajtóiroda - BZs