Hidegvérű lovakat is bemutatnak a Farmer Expón

Idén augusztus 17-e és 20-a között tartják a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán a 31. Farmer Expót. Magyarország egyik legjelentősebb agrár-seregszemléjén 17 ezer négyzetméteren mintegy 330 kiállító mutatkozik be, ami kicsivel több, mint tavaly.

A Farmer Expó Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításra a szervező V-Trade Kiállítások Kft. csaknem 30 ezer látogatót vár. Az ünnepélyes megnyitón ezúttal is részt vesz Nagy István agrárminiszter és az új kenyér megszentelése sem marad el.    

- A négy napig tartó árubemutató mellett számos szakmai rendezvény is lesz. A Farmer Expón remekül követhető, hogy mi történik ebben az ágazatban – fogalmazott a rendezvény sajtótájékoztatóján a vásárigazgató.   

Vaszkó László szerint nehéz helyzetben van idén a mezőgazdaság, egyebek mellett a szomszédunkban háború dúl, miközben minden idők egyik legkomolyabb aszálya pusztít, amihez még infláció is társul. Ezek együttesen nehezen kiszámítható helyzetet teremtenek.    

Noha a Farmer Expó vásárterületének legnagyobb részét hagyományosan a mezőgazdasági gépek foglalják majd el, állattenyésztők is nagy számban lesznek. Az ólakban szinte valamennyi gazdasági állatfaj (nyúl, juh, kecske, ló, baromfi, szarvasmarha, galamb) legszebb egyedeit bemutatják.    

A Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállításon szó lesz egyebek mellett régiónk felszíni és felszín alatti vízkészleteiről, valamint az öntözés helyzetéről.    

A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 19-én, pénteken élőben mutatja be a hidegvérű lófajtákat és a hús lovakat.    

- Ez izgalmas színfoltja lesz a kiállításnak, a hidegvérű ló ugyanis új reneszánszát kezdi élni. Csaknem 40 különböző állatot lehet majd látni, például a magyar muraközit és az óriásokat is – emelte ki Vaszkó László.   

Az ehhez kapcsolódó konferencián a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar és az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság szakemberei is előadást tartanak. Pataki Balázs, a kar tiszteletbeli docense a magyar hidegvérű fajta kialakulását, történetét és értékeit ismerteti, Mihók Sándor professzor emeritus pedig azt állítja középpontba, milyen kötelezettséggel jár egy történelmi lófajta fenntartása. Oláh János, az AKIT tudományos főmunkatársa a magyar hidegvérű lófajta és a klímaváltozás kapcsolatát elemzi majd Kihívások a 2022. évi takarmányelőállítás területén címmel meghirdetett előadásában.     

 A Farmer Expón a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is képviselteti magát, a szervezet a gazdák által igényelhető támogatásokról rendez fórumot.    

A kiállítás keretében idén újra tartanak Karneváli Lovaskupát. A Debreceni Egyetem közreműködésével több, mint kétszeresére növelték a rendelkezésre álló pálya területét, így már a nagy fogatok is elférnek és a gyep minőségén is sokat javítottak.    

A nagyközönség mindezek mellett olyan programokon is részt vehet, mint például gasztroshow, pásztorkutyák versenye, drónbemutató vagy állatszépségverseny.   

 

Sajtóközpont - OCs