A gazdaságtudományról máshogy

A gazdaságtudomány, az agrártudomány és a sporttudomány titkaival ismerkedhetnek meg rendhagyó módon a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának leendő hallgatói az I. EconoMisteries Nyílt Napon. Július elsején rendhagyó előadásokra várja a fiatalokat a GTK Debrecenben és Szolnokon.

Tudom mit tettél tavaly nyáron – az ügyféladatok kezelése a szállodai szektorban; Csak vásárolj! Fizetni nem kell! – vásárlások fizetési élmény nélkül; A Wall Street farkasa – avagy profittermelés felsőfokon – egyebek mellett ezekkel az előadásokkal és témákkal várják az I. EconoMisteries Nyílt Napon a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának oktatói és jelenlegi hallgatói azokat a felvételizőket, akik ebben a felvételi eljárásban megjelölték a DE GTK-t.

- A rendhagyó, hagyományteremtő nyílt napon szeretnénk megmutatni hallgatóinknak, hogy mennyi mindent tanulhatnak a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. Minden érdeklődő fiatalt várunk a rendezvényre, azokat a diákokat is, akik még hezitálnak a friss érettségi eredmények birtokában, és nem biztosak a felvételi elképzeléseikben. Szeretnénk segíteni nekik, hiszen július 7-ig még lehetőségük van arra, hogy módosítsák a felvételin megjelölt képzések sorrendjét – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar oktatási dékánhelyettese.

A nyílt napon a leendő hallgatók megismerkedhetnek a karon elérhető tehetséggondozási lehetőségekkel, a külföldi tanulmányokat biztosító mobilitási programokkal, illetve a hallgatói élet legfontosabb részleteivel is.

- Formabontó módon mutatjuk be július 1-én a kar képzési kínálatát, lerántjuk a leplet néhány olyan tudományos rejtélyről, amely minden, a gazdaságtudományok, a sporttudományok vagy az agrártudományok iránt érdeklődő fiatalt foglalkoztat. A nap folyamán lesz campustúra a GTK Böszörményi úti campusán, majd kollégiumi szobalátogatás az Egyetem téren, ezt követően bemutatkozik a hallgatók szabadidős sporthelyszíne, a DEAC komplexum, a programot a debreceni helyszínen stadionlátogatással zárjuk. A résztvevők között egyetemi ajándéktárgyakat sorsolunk ki. Garantált nyereményként pedig mindenki megismerheti leendő csoporttársait már a gólyatábor előtt – tette hozzá Fenyves Veronika.

A nyári rejtélyfejtést Debrecen mellett Szolnokon is megrendezi a kar. Az I. EconoMisteries Nyílt Napra a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karára jelentkezőket várják, akik az alábbi linken június 26-ig regisztrálhatnak. A linken a tervezett előadások listája is elérhető.

A sikeres regisztrációról és az esemény pontos részleteiről a fiatalok a jelentkezési határidőt követően e-mailt kapnak. A rendezvény ingyenes.

Sajtóközpont - ÉE