A NASA paprikái a DE üvegházába

Betakarították a Debreceni Egyetem űrpaprikáit az Álmok Álmodói 20 kiállításon elhelyezett speciális űrkapszulában, a Capsitronban. A DE SPACE kutatási programban speciális, zárt technológiájú rendszerben zamatos és ropogós zöldségek nevelkedtek. A projektben a DE szakemberei több paprika fajtát is vizsgálnak. A cél a legkisebb alapterületen, nulla emisszióval, a legtöbb termést előállítani.

Március elején a DE MÉK kísérleti üvegházába, a Biodrome-ban  a NASA űrpaprika-palántáit telepítették. Az amerikai NuMex Espanola Improved fajta mellett az egyetem által nemesített magyar űrpaprika, a Hungarian Enigma Sweet (HES) vizsgálatát is megkezdték a szakemberek.

- A DE kísérleti üvegházában speciális körülmények között vizsgáljuk a paprikafajtákat. A HES érdekessége, hogy genetikailag determinált növekedésű, ezért nem szükséges a nevelése során az emberi beavatkozás, azaz a zöldmetszés. A HES zöld lombjának vizsgálatakor kiderült, hogy a biomasszája emberi fogyasztásra alkalmas, számos értékes bioaktív anyagot tartalmaz. A levelek íze leginkább a rukkolára hasonlít – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Fári Miklós a Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) Növénytudományi Intézetének egyetemi tanára.

A DE Zárt rendszerű növénytermesztés kutatócsoport vezetője hozzátette: az amerikai fajta a NASA előkísérleteit követően már megjárta a világűrt. Az Espanola azonban egy folytonnövő típus, a térfogathasznosítási hatékonysága nem ideális. Szűk térben metszeni kell, amely során a virágokat is eltávolítják a szakemberek, ez pedig csökkenti a termés mennyiségét.

- A Biodrome-ban és a Capsitronban összehasonlító elemzéseket folytatunk. Utóbbi helyen az Espanola fajtáját kétszer kellett metszeni, mert kinőtt a „kabinból”. A HES fajtánál ezzel szemben erre nem volt szükség, mivel a limitált körülmények között nem a szár és levél növekedésére fordítjuk a termelés energiáit, nem felesleges zöldhulladékot gyártunk, hanem a termést sokszorozzuk meg- tette hozzá Fári Miklós.

A MÉK kísérleti üvegházában végzik a Hydrospace paprika kísérleteit is, amelyek a DE-SPACE program űrnövény kutatásainak egyik legfontosabb eleme. A Capsitron műszaki tervezésében és megvalósításában egy fiatal hazai biotechnológiai start-up vállalkozás, a jFermi Kft működik közre.

- A magokat 3D nyomtatóval előállított, úgynevezett seedboxokba, a holdkőzetet részben imitáló, különleges földkeverékébe ültettük, amelyek 10 nap alatt csíráztak ki. Az öntözőedényzetben az ioncserélt víz és a speciális tápoldat keveréke cirkulál folyamatosan, amelyet úgynevezett waterwicken, azaz vízkanócon keresztül juttatunk el a növényekhez. A folyamat teljesen automatizált. A zárt rendszert csakis biológiai módszerekkel tisztítjuk. A DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Biodrome-jában megvalósul a recirkulációs ököszisztéma, tehát a növényi nyersanyag előállítása a sejttől egészen a végtermékig, melléktermék, valamint hulladék nélkül, környezetkímélő módon folyik – tette hozzá a MÉK Növénytani Intézetének egyetemi tanára.

Fári Miklós kiemelte: Szent-Györgyi Albert hagyatéka ma is él és meghatározza a magyar paprikatudományt, amely továbbra is a világélvonalába tartozik. A DE MÉK kutatásainak a terveik szerint 2023. elejére a gyakorlatnak átadható eredményei lesznek. Az erre vonatkozó know-how-t, kutatási ismereteket a Technológia Hasznosítási Osztályon letétbe helyezték.

Sajtóiroda - ÉE